Szétcincált ének idején

Fülszöveg

BETTES ISTVÁN
SZÉT^
CÁLT ÉNEK IDEJÉN
magamról itt ugyan mit is írhatnék röviden . . . ? sok fül- és falszöveget olvastam eddig, hallottam igaz és fals hangokat, néztem, láttam és álmodtam világokat - virágokat fél és „félsz" szemüvegen keresztül, vagy éppenséggel anélkül, menet közben azt tapasztaltam, hogy minden beállítás, forma vagy megfogalmazás csalóka egy kicsit, mégpedig legalább annyira, amennyire arrébb sodródunk attól a bizonyos bennünk lévő, de már csak nagy kihagyásokkal működő mértéktől, mely meglehet, az egyedüli biztos alap. lehetne de hol van az már —, ki tudja, hány ezer éve, hogy működött . . . ? így aztán néha reménytelennek tűnő kísérletekkel, utolsó erőfeszítéssel (mégha dadogva is) megpróbálom közelebb ügyetlenkedni magam a megfoghatatlanul tovatűnthöz. bár nem vagyok (bár) zenész, annyit azonban sejtek, hogy a kulcs másmás. közben eljutottam oda, hogy az egyet (1) tartom a legnagyobb értékű számnak (persze jól megfontolt saját érdekemben is), mert... Tovább

Fülszöveg

BETTES ISTVÁN
SZÉT^
CÁLT ÉNEK IDEJÉN
magamról itt ugyan mit is írhatnék röviden . . . ? sok fül- és falszöveget olvastam eddig, hallottam igaz és fals hangokat, néztem, láttam és álmodtam világokat - virágokat fél és „félsz" szemüvegen keresztül, vagy éppenséggel anélkül, menet közben azt tapasztaltam, hogy minden beállítás, forma vagy megfogalmazás csalóka egy kicsit, mégpedig legalább annyira, amennyire arrébb sodródunk attól a bizonyos bennünk lévő, de már csak nagy kihagyásokkal működő mértéktől, mely meglehet, az egyedüli biztos alap. lehetne de hol van az már —, ki tudja, hány ezer éve, hogy működött . . . ? így aztán néha reménytelennek tűnő kísérletekkel, utolsó erőfeszítéssel (mégha dadogva is) megpróbálom közelebb ügyetlenkedni magam a megfoghatatlanul tovatűnthöz. bár nem vagyok (bár) zenész, annyit azonban sejtek, hogy a kulcs másmás. közben eljutottam oda, hogy az egyet (1) tartom a legnagyobb értékű számnak (persze jól megfontolt saját érdekemben is), mert tudálékosan ugyan Hérakleitosztól tudom azt. amit úgyis mindenki magától, ösztönszerűen érez, hogy „minden egy", habár soha, semmi sem mindegy, ám ha mindez valami bizonyosságot, s egyben a remény végső kapaszkodóját is jelentheti, nálam ez formailag ennek a bizonyos „leg"— értéknek a sokszínűségében, vibrálásában, törékenységében, tökéletlenségében és bizonytalanságában jut kifejezésre — egy-egy példányban fel-feltűnve, majd újra elenyészve . . . akár a többi élő . . . Vissza