Szervitorok katonai szolgálata a XVI-XVII. századi dunántúli nagybirtokon

Előszó

Részlet a könyvből:
A XIII. század eleje óta találkozunk a magyar történelemben a szerviensekkel és familiárisokkal, akik évszázadokon át a főúri família fegyveres tagjaiként állottak a dominuszok szolgálatában. A középkori magyar társadalomban elfoglalt helyüket és szerepüket, az idővel intézménnyé formálódó familiaritást elsőként Szekfű Gyula dolgozta föl a „Serviensek és familiárisok" c. monografikus munkájában. Azóta a familiaritás történetének jobb megismerését számos kiváló tanulmány - közöttük Mályusz Elemér: „A magyar társadalom a Hunyadiak korában. A hűbériség és rendiség problémája" és Bónis György: „Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban" című munkája - tette lehetővé. Az említett szerzők azonban csupán a XV. század végéig kísérik figyelemmel az intézmény történetét. Mohács válaszfalként emelkedik történelmünk régebbi és újabb korszaka közé, s a zivataros XVI-XVII. századra egyikük sem fordítja tekintetét. Újabb kutatóink közül Kubinyi András szakít e hagyománnyal, és a XV-XVI. század fordulójának ilyen szempontú vizsgálatával is segíti korszakunk szervitori intézményének megismerését. A török hódoltság kori főúri magánkatonaság nemesi rétegével a történeti irodalom eddig kevéssé foglalkozott, jóllehet Takáts Sándor munkáiban egy-egy kiemelkedő életpálya vagy fényes katonai vállalkozás megrajzolásakor fölbukkannak képviselőik a „vitézlő atyafi"-ak. A Magyar Történelmi Tár és a Hadtörténelmi Közlemények múlt század végén s e század elején megjelent tanulmányaiban, Hóman Bálint és Szekfű Gyula „Magyar történetiében, valamint a Domanovszky Sándor szerkesztette „Magyar művelődéstörténetiben is találunk néhány töredéket és általános megállapítást, de olyan összefüggő dolgozat, amely a szolgáló nemesség mindennapi életét, gazdasági és társadalmi helyzetét az ország adott területén vizsgálná, még nem látott napvilágot. Vissza

Fülszöveg

A főúri magánhaderőben szolgáló közép- és kisbirtokos nemesség, a szervitori réteg helyzete számos vonatkozásban tisztázatlan aspektusa török hódoltság kori társadalomtörténetünknek. A török hódítás új létfeltételek elfogadására kényszerítette őket: föl kellett adniok korábbi önállóságukat, hogy fegyveres szolgálatukért megélhetést és oltalmat biztosítsanak maguknak azoknál a főuraknál, akik egyes országrészek s egyúttal saját birtokaik védelmét irányították. A szerző - kutatásait a Dunántúlra koncentrálva - e katonaréteg életkörülményeit, gazdasági és jogi helyzetét vizsgálja. Gazdag levéltári forrásanyag felhasználásával mutatja be a főúri magánhaderő szervezetét, a szervitorok szolgálatvállalását, a fizetési szokásokat és a szervitorok birtokviszonyait. Szól a katonai rendtartásról és bíráskodásról, valamint a dominusz -szervitor viszonyról, és hű képet rajzol a hódoltsági határ mentén folyó harcokról is.

Varga J. János 1942-ben született Budapesten. Tanulmányait az ELTE történelem-magyar szakán végezte, 1972-ben szerzett tanári oklevelet.
1973 óta Budapest Főváros Levéltárában dolgozik. Kutatási területe a XVI-XVII. századi társadalom- és gazdaságtörténet, szűkebben a katonáskodó közép- és kisbirtokos nemesség helyzete. E témakörben védte meg kandidátusi értekezését, amely azonos az itt közreadott munkával.
Jelenleg a Budapest Főváros Levéltára kiadványsorozatában megjelenő "Pest-budai hivatali utasítások a XIX. század első felében" című kötet budai fejezetén dolgozik, amely bemutatja majd a város tisztségviselőinek és hivatalnokainak kiadott fontosabb instrukciókat.
Vissza