Előszó
A jó ég tudja, hol olvastam legelőször.
Mintha valamely anthológiában találkoztam volna ezzel a verssorral apró diákkoromban.
Leírták nagy költők, leírták kis költők. Leírták magyarul, leírták...
Tovább
Előszó
A jó ég tudja, hol olvastam legelőször.
Mintha valamely anthológiában találkoztam volna ezzel a verssorral apró diákkoromban.
Leírták nagy költők, leírták kis költők. Leírták magyarul, leírták németül, leírták franciául, leírták biztosan minden európai nyelven s ázsiai nyelveken is leírhatták. Akár Ázsia, akár Európa, az ifjú, gyengéd, meleg poétái lélek mind gyűrűzik a Végtelen felé.
Szeretném átölelni a világot.
Zene nélkül is muzsikál, halljátok?
Úgy muzsikál, oly mélyen és magasan, olyan könnyesen és olyan mézédesen, akár Beethoven kürtjein és hegedűin.
Beethoven is átöleli a világot, az orfeumnak, kabarénak a ripacs költője is felzokogtatja az ellenállhatatlan örök és ellenállhatatlan olcsó szólamot. Igen, emlékszem Aalbachra, a régi arany-vörös Orfeum énekesére, akinek a halál letörülte már a festéket az arcáról, emlékszem, mikor egy »szeriőz« dalát előadva, a súgólyuk elé lépett a fagyos frakkjában, a fehérkesztyűs kezét a szívére tette s onnan felkanyarította a páholyok felé s úgy tremolózta, azon az Aalbach-féle orrhangon, a fejét is rezegtetve, mint a hangját:
- Szheretném ááth-ölelni a vhilághot...
Vissza