Szeretetközelben (dedikált példány)

Fülszöveg

Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni - és ami annál sokszor nehezebb: képes a szeretetet elfogadni is.
Van, amikor a szeretet apró kis gesztusainak elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni.
Amikor szeretet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal demonstráljuk lelki nagyságunkat.
Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul és rongyos kis tarisznyájából szeretet-morzsákkal kínál, meghökkenünk. Hirtelen kiesünk a nagyság szerepéből és zavartan szembesülünk az új helyzettel: Nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyenkonyhájának konyhafőnöki szerepében. Most minket is étellel kínálnak. De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen! - zsörtölődünk a valaki morzsáit lefitymálva. Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk a szeretetet a rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók türelmetlenkednek.
De a valaki nem tágít.
Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra apró kis szeretet-morzsáit.
S akkor meg kell látnunk, hogy szeretete nem elsősorban nekünk szól. Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert léte ebben az elfogadottságban nyeri el értelmét.
Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelent, mint megerősíteni őt élete értelmében. Vissza