Előszó
Részlet a könyvből:
Ólmos, ködös, szürke őszi este. Az alföldi kisváros utcáin bokáig érő sár, csuszamlós, ragadós, fekete csiriz. Aki a sötétben most künn botorkál, föltétlenül hanyattvágódik,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Ólmos, ködös, szürke őszi este. Az alföldi kisváros utcáin bokáig érő sár, csuszamlós, ragadós, fekete csiriz. Aki a sötétben most künn botorkál, föltétlenül hanyattvágódik, vagy ugy beleragad a sárba, hogy mozdulni sem bir.
Nem is jár künn senki. Ennek a vidéknek a lakói még ott tartanak, hogy: este nyolc órakor minden tisztességes ember már alszik. Aki pedig ilyenkor még künn csatangol, az megérdemli, hogy kitörje a nyakát. Ezért tehát teljesen fölösleges a világítás az utcákon. Csak a hold világit néha, mikor ráér és nem burkolózik sürü ködfelhőkbe.
Az a fiatal leány, aki ott fordul be éppen most az egyik utcán, nem látszik félni sem a sártól, sem a sötétségtől.
Vitézül tapicskol bele a ragadós kulimászba, s még nevet is, amint lába alatt nagyokat cuppog a hig sár.
- Ej ha! - füttyent egyet fiúsan, s hirtelen féllábra áll, mert a sárcipője beleragadt a sárba, s ő szépen kilépett belőle.
A helyzet olyan komikus, amint ott féllábon egyensúlyozva magát, igyekszik visszalépni a lemaradt sárcipőbe, hogy hangosan kezd nevetni, s még akkor is nevet, mikor az egyik kis földszintes ház kapuját kinyitja és belép a sötét, hideg konyhába.
- Ki az? - hallatszik bentről, a szobából egy gyönge hang.
Vissza