Előszó
Részlet:
Mikor Hippolyta meglátta azt a nagy csomó embert. Akik egymás hátán tolongtak, megállott:
- Mi történhetett itt? Gyávaságot érzett a szivében és önkénytelen mozdulattal megszorította...
Tovább
Előszó
Részlet:
Mikor Hippolyta meglátta azt a nagy csomó embert. Akik egymás hátán tolongtak, megállott:
- Mi történhetett itt? Gyávaságot érzett a szivében és önkénytelen mozdulattal megszorította György karját.
György összeránczolta a homlokát és komolyan, mintha nagy dolgok forognának koczkán, konstatálta:
- Valaki leugrott.
És hozzátette:
- Forduljunk vissza, édes?
Az asszony habozott egy pillanatig.
- Nem. Nézzük meg.
És megindultak a párkányon, a tömeg felé.
Ezen a csöndes, márcziusi délutánon oly félelmesen nézett ki ez a nagy, bámészkodó tömeg.
- Igazam volt, mondta György. Valaki öngyilkos lett.
Megálltak közel a tömeghez. Az emberek keresztülhajoltak egymás vállán és kimeresztett szemekkel néztek a kövezetre. Közönséges munkásnépből állott az egész tömeg. Az arczuk sötét volt és kifejezéstelen. Nem látszott rajtuk se szánalom, se részvét, csak valami tompa csodálkozás, a melylyel alantas emberek a csodálatost nézik.
Egy fiatal naplopó tolakodott közéjük. Valaki rákiabált:
- Nem látja, már nincs itt! Már elvitték.
- Hova?
- Santa Maria del Popolóba.
- Holtan.
Vissza