Szerelem az élők világában I-II.

Előszó

Könyvem mindazokhoz fordul, akik tudnak értelmesen gondolkozni s elég bátrak ahoz, hogy maguk alkossák meg a maguk világnézetét. Szivós kovász a világ és csak az bir rajta keresztüligazodni, aki nem fél se ördögtől, se pokoltól. Természetes, hogy csak érett emberekre gondoltam. Érett pedig mindenki, aki csak egyszer is átélte a megnyilatkozás óráját, amikor feltört lelkéből a megismerés szomjusága. Amikor belátta, hogy ez az egész kérész-élet minden hajszájával, minden csalódásával végtelenül észnélkül való valami, hacsak nem ad néki magasabb értelmet a megismerés, az a kis gyertyavég, aminek gondolkozás a neve, ami ebben a sötét zürzavarban egyedüli segitő eszközünkül adatott. Aki a megismerést keresi, mez nélkül jár s csak egy a fedő köntöse: az igazság. De ehelyett acélos keménységgel megy neki egyetlen fénylő céljának s nem tántorithatja el félreértés. Az ilyennel megférek, minden egyéb emberrel szemernyit sem törődöm. Tényekből rótt alkotmányom gerendáit több-kevesebb szerencsével a modern élettani és zoológiai kutatás beláthatalan térségein keresgéltem össze. De ahogy összeeszkábáltam őket, ami bölcsészeti jelentőséget adtam nekik, az egészen szubjektív dolgom s magam viseltem érte a felelősséget. Aki maga tekinti át a tények mezejét, azt nem kell külön emlékeztetnem arra, hogy folyik ott folyton minden dolog, s hogy évül el gyakran szinte ujjaink között, ha megmarkoljuk. Azonban bátran lesámithatunk egy csomót a részletek érvényéből: az egésznek logikája megmarad, s megőrzi értékét, hatását jóval tul ezen vagy azon a pókhálószálon. S - ugy hiszem - az egyszer kivivott alapvető tényeknek vaskos, jókora törzsét ma már nem lehet feldönteni, - akárhogy jogában marad is a kételkedés - hisz magam is mindenkor sikra szálltam azért, hogy mentől kevesebb csorbája essék ennek a jognak. Vissza