Magyar irodalomtörténet

Fülszöveg

Ennek a könyvnek a családi könyvespolcokon megbújó, sárguló példányaihoz folyamodtak segítségért a diákok abban az időben is, amikor tilalmasnak számított felvilágosultan polgári szemlélete és szellemtörténeti módszere miatt. Később, amikor már megjelenhetett ugyan, de a marxista irodalomtudomány gondosan hozzáadagolta az "ellenmérget": a szigorú elvi kritikát, a kiadó pedig kigyomlálta a legveszedelmesebbnek ítélt részeket, ezt lapozták fel a diákok és az irodalomkedvelők, ha az irodalom irodalmi megragadására szomjaztak meg a túlegyszerűsítő vagy éppenséggel túlbonyolító tankönyvi dogmák után.
Most, amikor kultúránk értékeinek újfajta, felszabadult számbavétele áll előttünk feladatként, és ehhez oly ingatag támaszt ad az elmúlt korszak irodalomtörténet-írása, különösen időszerűvé vált Szerb Antal műve, amelynek számos tézise megdöbbentően friss maradt ennyi év elteltével is (1934-ben nyerte el az Erdélyi Helikon pályázatának díját), de a vitára ingerlő gondolatait is beragyogja a tiszta fényű, nemes okosság, arra késztetve az olvasót, hogy maga is őszintén, kritikusan és személyes érdekeltséggel figyelje az írott szót, ahogy Szerb Antal írt és olvasott.
Műve eszmei alapját ő a következőképpen határozta meg: "Szent István óta minden magyarnak, aki az átlagon felülemelkedett, Európa volt a legfőbb szerelme. Mindegyiknek az volt az álma, hogy »valaki az Értől elindul, s befut a szent nagy Óceánba«. Ez lesz az »egységes szempont«, melyből végigvizsgáljuk irodalmunk történetét. Hogyan sikerült egy-egy időpontban megteremteni magyarság és európaiság szintézisét, majd hanyatló korokban hogyan maradt el a magyarság a rohanó Európa mögött, és hogyan talált új szintézisre egy másik eszmemagaslaton; ez adja meg a magyar irodalomtörténet belső ritmusát." Vissza