Kézikönyv a magyar nyelv tanításához 7.

Előszó

Engedd meg, hogy levelemben a tegező formát válasszam, hiszen mindketten pedagógusok vagyunk. Pályámat tanítóként kezdtem, majd a tanárképző főiskolán magyar szakot végeztem. Hosszú éveken keresztül tanítottam a magyar nyelv és magyar irodalom tantárgyat az általános iskola alsó és felső tagozatán. Szakvezetőként a hallgatói képzésben is részt vettem. Az idők folyamán szerzett tapasztalataim felhasználásával váltam tankönyvíróvá.
Szerzője vagyok az Apáczai Kiadó felső tagozatosoknak szóló Nyelvtan és helyesírás, Szövegértést fejlesztő gyakorlatok és Fogalmazási feladatgyűjtemény című tankönyveinek. Az elmúlt években közel ezer iskolában tartottam bemutatóórát, még többen módszertani előadást, illetve tanfolyamot. Ezeken a rendezvényeken sok ezer kollégával találkoztam, talán éppen veled is.
Gyakorló pedagógusként tudom, hogy milyen sokat segített a tanóráimra való felkészülésben egy jól összeállított tanári segédlet a tanmenetjavaslattól kezdve az óravázlatokig bezárólag. Úgy gondolom, most sincs ez másképp. Főleg nagy segítség ez a pályakezdő kollégáknak, de szívesen veszik a több éve a hivatásukat gyakorló pedagógusok is az ilyenfajta támogatást. Gondolom ezzel te is így vagy kedves Kollégám, hiszen olvasod a soraimat.
A 21. század követelménye, hogy a gyerekeket hasznosítható tudással vértezzük fel, amely alapja az élethosszig tartó tanulás folyamatának. Bármilyen hivatást, szakmát választanak, ugyanakkor a mindennapjaikban is szükségük lesz arra, hogy másokat megértsenek, és másokkal is megértessék magukat. Érteniük kell az olvasott szövegeket, rendelkezniük kell a megfelelő írástechnikával, és a helyesírási, nyelvhelyességi képességük szintjét is a lehető legmagasabb színvonalra kell emelniük.
A fentiekből adódóan le kell szögeznünk, hogy a korszerű nyelvi és irodalmi műveltség nemcsak az ismeretek birtoklását, hanem a nyelv tudatos használatának képességét is jelenti. A nyelvhasználat tudatossá tételéhez viszont elengedhetetlen a nyelvismeret. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a lexikális tudást tartsuk a magyartanítás elsődleges céljának. A nyelvtani ismeretek tanítása eszköz, amelynek segítségével a megfelelő módon és mértékben tudjuk fejleszteni a tanulók anyanyelvi képességeit.
Az absztrakt gondolkodás hiánya, illetve alacsony foka a korábbi évfolyamokon eléggé megnehezítette a magyar nyelv tanítását. A 13-14 éves gyerekek viszont már képesek az elvonatkoztatásra, így eredményesebb lehet oktató-nevelő munkánk. A 7-8. évfolyamos tananyag elsajátíttatásakor is törekedtem a fokozatosság elvének betartására. A közlő részek és utasítások az egyszerűtől a bonyolultabb felé, az ismerttől az ismeretlen felé haladnak.
A NAT és a kerettantervek is szorgalmazzák a tananyagcsökkentést. Alsó tagozatban kimaradt például a szófajok közül a melléknévi igenevek tanítása, és nem tartoznak a feldolgozandó tananyagtartalmak közé a mondatrészek sem. Saját gyakorlatomban is tapasztaltam, hogy 4. évfolyamon a legnehezebben tanítható anyagrésznek a mondatrészek oktatása bizonyult. A tankönyvek szerzői és gyakran a tanítók is olyan egyszerűsítéseket hajtottak végre, amelyek már a tudományosság elvének sérüléséhez vezettek. Egyszerűsíteni viszont kellett a tanulók életkori sajátosságai miatt. A gyerekek az analógiás sorok és a sok gyakorlás után is elvesztek a mondatrészek erdejében. Ez az anyagrész ezenkívül számos buktatót rejtett magában. Gondoljunk csak az állítmányok fajtáira (igei, névszói, névszói-igei állítmány), a társ- és eszközhatározók, a mód- és állapothatározók, a cél- és okhatározók megkülönböztetésére! És még nincs vége a sornak! A felső tagozatban - ez is saját tapasztalatom - a legjobb képességű tanulók is alig emlékeztek a 4. évfolyamon tanultakra. Így viszont már szó sem lehet az ismeretek bővítéséről, hanem inkább újratanításról beszélhetünk. A jelen helyzetben a 7. évfolyamon ismerkednek meg a tanulók az egyszerű mondatok szerkezetével és a mondatrészekkel. Vissza