Pöttyös Panni az idővonaton

Előszó

Részlet a könyvből:

VIHAR
Pöttyös Panni már a második osztályt végezte Kockás Petivel és Matyi Tamással együtt. Bizony az eltelt idő óta megnőtt, meg is változott kissé. Az iskola közel volt a tömbházhoz, amelyben laktak, nagymamájának, Imamának nem kellett érte mennie, hiszen a két fiú vigyázott a kislányra. Panni persze csak nevetett két „testőrén", mert szerinte inkább ő viselte gondjukat. Matyi Tamás még mindig az a félénk, sovány kisfiú volt, mint amilyennek Panni a Pöttyös Óvodában megismerte; régi pajtása, Kockás Peti pedig változatlanul hetvenkedett, de hamar begyulladt, ha komoly bajba keveredett. Matyi Tamás akármennyire is bemagolta otthon a leckéjét, amikor az osztályban felelésre szólították, a feje olyan lett, mintha spongyával tisztára törülték volna, semmire nem emlékezett. Csak dadogott, hebegett, vagy meg se tudott szólalni. Kockás Peti persze csúfolta érte, hogy amint beül a padjába, „lenyeli a nyelvét"!
- Nem igaz! - kiáltotta Matyi Tamás az udvaron elvörösödve, és kinyújtotta a nyelvét, amennyire csak tudta. Kockás Peti utánozta.
- Beee! Az én nyelvem hosszabb!
Ettől azután lökdösődni kezdtek. Panni alig tudta szétválasztani őket.
Bezzeg nem hetvenkedett és csúfolódott Kockás Peti egy viharos, tavaszi napon. Óriási felhőszakadás zúdult rájuk, éppen akkor, amikor félúton voltak hazafelé. Vakító villámok szelték át az eget. Hatalmas dörgések csattantak fölöttük. Nem volt hová menekülniük.
- Fussunk! - kiáltotta Kockás Peti, és előrefutott. Matyi Tamás megfogta Panni kezét, úgy szaladtak együtt. Vissza