Szép vagy, diákélet!...

Előszó

Részlet a könyvből:
Kedves Diákok!
Minden rangú és rendű Fikokasok !
Alulírott szerzők ennekelőtte sok-sok esztendővel, falevelek hullása és madarak költözése idején búcsút mondtak a szülői háznak, aztán kocsira ültek és megindultak a fecskékkel és a gólyákkal, meg a kocsi farában egy ládikával és a ládikában a „stafirunggal" azon az úton, amelyen ma is járnak.
Ezt az útat úgy hívják, hogy: életküzdelem.
Jól emlékszünk, amikor már közeledett az indulás napja és mi a nagy csönd elől, mely megülte házunkat, kimenekültünk a virágoskertbe és onnan néztük, hogy az egyik ablak mögött édesanyánk a stafirungot varrogatja s a másik ablak mögött édesapánk a tandíjat számolgatja, fölöttünk pedig a fecskék és a gólyák repülni tanítják fiókáikat, igen, jól emlékszünk, ezen a bágyadt és kesernyés nyárvégi alkonyon sírás fojtogatta torkunkat. Kicsi gyerekek és nagy csacsik voltunk még, hát nemigen gondolkoztunk, csak valahogy az volt az érzésünk, hogy velünk is az történik a földön, mint madarakkal az égen: az öregek repülni tanítanak...
Meg aztán arra is jól emlékszünk, hogy amikor üres lett egy fecskefészek az eresz alatt, egy gólyafészek a kéményen és egy ágy a gyerekszobában, hogy akkor a kocsin, mely a város felé porolt velünk, ezt a nótát fújtuk búsan egész úton:
Boldogtalan az az anya,
Kinek fia gimnazista,
Mert nem tudja, mely órába
Esik be a szekundába... Vissza