Szép új világ

Előszó

LÁTOGATÁS AZ EMBERGYÁRBAN

Zömök, szürke épület. Mindössze harmincnégy emelet. Kapuja fölött felirat: „KÖZPONTI KIKÖLTŐ ÉS BEIDEGZŐ INTÉZET". Még feljebb kerek címertábla, mely a Világállam három nagy jelszavát hirdeti: ÁLLANDÓSÁG, KÖZÖSSÉG, EGYÖNTETŰSÉG".
A földszint egyetlen óriási terem. Ablakai északra néznek. Forró nyár van odakint, bent pedig tropikus hőség, mégis hidegen csillog a behatoló napsugár; hiába keres valami meleg színt, tarka ruhát, igazi emberi alakot; a nagy laboratóriumban nem talál mást, csak üveget, nikkelt, fagyosan fénylő porcellánt. Hiába a melegházi klíma, télies a kép. Akik ott dolgoznak, fehér nadrágzubbonyba bújtak és kezükön sápadt, hullaszín gummikesztyű. A vidáman betörő napsugár megdermed itt, kísértetiessé válik. Csak a mikroszkóp sárga csövei fénylenek melegebben; hosszú sorban állnak egymás mellett a nagy munkaasztalokon.
- És ez itt - mondta az igazgató, amikor benyitott - a Megtermékenyítő Terem.
Háromszáz megtermékenyítő-vegyész hajolt asztala fölé munkájába mélyedten. Szinte a lélegzetüket is visszafojtották, annyira lekötötte figyelmüket feladatuk. Egyik-másik magában motyogott vagy halkan fütyörészett, miközben lombikját figyelte.
Az igazgató nyomában egy csapat fiatal, rózsásarcú, csupaszképű diák tolongott a terembe. Idegesen, riadtan néztek körül. Mindegyiknek kezében plajbász és füzet... Vissza