A legcsúnyább pesti szinésznő

Előszó

Részlet a kötetből:

"Nekem külön cimem volt a pesti szinház világban; "a legcsunyább pesti szinésznő." Nem játszom magam mártirrá: nem fájt. - Nagyon sok jó szerephez jutottam ezen a cimen és valljuk meg az igazat, nem is olyan nagy hazugság. - Különben az egész csunya komplexumot magam inditottam el - eleinte kezdő szinész koromban, Peti Sándor férjem protezsált: szegény akkor még magáért se sokat tudott tenni. De azért segédszinésznőnek esetleg felvettek volna az ő kérésére. - Mert ez volt egyelőre a legnagyobb vágyam. Akár ingyen is szinháznál tagnak lenni, szerepet játszani akár két szót is. Csak ott lenni. Aztán majd megmutatom, hogy ki vagyok. De az igazgatók részéről egybehangzóan a válasz az volt: „nem tudjuk foglalkoztatni, mert nagyon csunya."
Szemembe persze senki sem merte megmondani, mert hisz tudjak, hogy a nők legnagyobb része inkább a rablogyilkosságot vállalja, mint a csunyaságot.
Nem tudom, szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre, nekem nem fájt. - Az egész életemet betöltötte a szinház után való vágyakozás. A sziniiskolai vizsgán nagy sikerem volt - de pesti direktor egy sem jött el. Vidékre menni nem akartam. - Végre sok kinlódás és direktori előszobázás után - az Andrássy-uti szinházhoz leszerződtettek havi hatvan pengő "sztárgázsival" - Persze Peti kérésére és az én sirásaimra való tekintettel.
Wertheimer igazgató, aki később nagyon jó volt hozzám, soha nem látott játszani. Gondolta, az is megér hatvan pengőt, ha nem sirok a nyakán folyton." Vissza