Május/Kávécsarnok/Tiszta dolog/Szent a béke/Tisztitótűz/Megjöttek a huszárok/Marika

Előszó

Részletek a művekből:

Május

Az esti Városliget padja fölé hajlik egy faág. Itt akar végső révben kikötni az élet bölcs, fáradt vándora: Az öngyilkos. De mielőtt végrehajthatná elhatározását, megzavarják. A fa ága alá, a padra eljön az élet a Fiú és a Lány alakjában. A Fiú mohó és züllött, a Leány is úgy tesz, mintha ő is az lenne. Vitatkoznak, küzdenek egymással és magukkal. Akaratlanul belesodródik a fiatalok beszédjébe az Öngyilkos is, aki pedig épp az élet küzdelme elől akart kitérni. A Fiúról kiderül, hogy rossz fát tett a tűzre és bekíséri a rendőr. És az őszhajú, távozni kész, csendes vándor, az Öngyilkos, egyedül marad a Leánnyal. Beszéd indul meg köztük. Furcsán gomolygó, felvillanó és mélybehasító szavak.

Kávécsarnok

A kicsi kávécsarnok idillikus hangulata éled föl a színpadon. Szinte azt mondhatni, hogy ennek a kedves, meleghangú darabnak ez a kis kávécsarnok a főszereplője. Ennek a tiszta, meghitt levegője folyja körül a darab két főszereplőjét: Fannyt és Alajost. Alajos egy vén legény, falánk kuglófpusztító, ügyetlenül, de távkonzekvensen bliccelő, őszülő hajú, anyátlan árva nagy gyerek. Fanny valamikor jobb napokat élt, kedves, melegszívű asszonyos, szerelmes lélek. Ahogyan éles és távoleső dolgokon át kiérlelődik és szavakba foglalódik e két ember régen bujkáló vonzalma, ahogyan kerülőkön és drámai zökkenőkön át végül megcsendülhet a szív harangja a két eltévedt, de egymásra lelt lélekben, ez teszi a darab szépségét. Egy hangulatsorozat ível a szürke hétköznapiságból az örök emberibe.

Tiszta dolog

A vígjáték magja az a harc, ami akörül támad, hogy elvegye-e feleségül az okos, ravasz András gazda Julis asszonyt? András gazda csak azért keménykedik meg és tér ki a feleségülvétel elől, mert Julis összeszövetkezik Marikával, Imre jegyesével, hogy így ketten könnyebben bánhassanak el a megszédített András gazdával. De András gazda túljár a két asszony ravaszkodásán és megleckézteti őket. De azért azt is bevallja Imre fiának, hogy hiába nem akarja ő elvenni Julist, ha egyszer az asszony ennyire fejébe vesz valamit, akkor nem is nyugszik addig, amíg nem teljesül. A férfiembernek ebbe bele kell nyugodni és csak az az élvezete marad, hogy a váratással egy kicsit mekínozza az asszonyt.

Szent a béke

Az öreg tutyi-mutyi papucs János gazda felesége, Mari, utasítására elvállalja, hogy a sirva panasszal hazajött fiatalasszony lányuk, Anna és ura, Ábris között békességet teremt. Nem szívesen csinálja az öreg a dolgot, mert hisz olyasmire kell rábeszélnie a vejét, ami ellen ő világéletében eredménytelenül lázadozott: az asszony respektálására. Hát nem is a kívánt eredményre lyukad ki János gazda, mert ahelyett, hogy lecsittítaná és megjuhászkodásra birná a keményfejű Ábrist, őt magát is elkapja a sok lenyelt méreg lángja és mire kijön a felesége, hogy kiélvezze a János által csinált békesség örömét, akkorra a megkeményedett új János gazdát találja ott, aki a vejével egy gyékényen most már bátran állja a harcot a feleségével. A harc kimenetele: Az asszony meghódol az elnyomatásából felébredt férfi előtt.

Elzevir

Andersen János, a kedves, finom, öreg antikvárius története a darab. A csendes, régi boltba, a csendes, régi gazda szívébe betoppan a tavaszi fényben fürdő utcáról egy fiatal lányka képében a tavasz, a szerelem. És a csendes kis múzeumnak beillő bolt egyszerre elkezd gazdástól fiatalodni, álmodni, élni. A sápadt pergamenkötésű foliánsokból tavaszillat és sóvárgás száll ki. Zsemberi Magda elhozta az öreg legénynek, Andersen Jánosnak az elszalasztott régi szép tavaszok üzenetét. Andersen finoman és csendesen fogadja a nagy életajándékot, boldog és hálás érte Magdának. S mikor végül kiderül, hogy Magda csak tévedésből került melléje és a melegség fiatalos bája nem neki szólt, megint csak finoman és csendes rezignációval bocsátja el Magda kezét és ott marad egy illúzióval szegényebben, de egy szép álom ízével gazdagabban a csendes kis antikváriumban. A ritka szép kötésű Elzevir visszakerül Magda kezéből újra a polcra. Vissza