Előszó
Részlet Arcűbasev Szenvedély című művéből:
(Kicsiny terrasz, a háttérben kert.)
Nikolai. No, tíz az óra. Bújjanak már az ágyba. El lehetnek törődve. Moszkvától ide vasútazni. Hozzánk, az Isten háta mögé. Mi valósággal föl vagyunk izgatva az örömtől, hogy eljöttek végre! Mi itt Larisszával nagyon unatkozunk. Azaz, hogy én nem is. Ugy el vagyok foglalva egész nap, estére meg annyira elfáradok, hogy elalszom járás közben. Szegény Larissza sokat van magában. Egyedül, csaknem mindég egyedül.
Larissza. Oh, én nem unatkozom . . .
Nikolai. Látom, mit csinálsz... egyik sarokból a másikba ülsz.
Vjereszov. Egyáltalán nincsenek ismerőseid?
Nikolai. Vannak, de milyenek. Micsoda ismerősök, barátom! El-el jön hozzám a körorvos, egy súlyosan nyomasztó ember.
Részlet Gottfried Keller Hét legenda című művéből:
Az ó-keresztény legendák olvasása közben ugy rémlett e kis gyüjtemény szerzője előtt, mintha ezekben a reánk maradt vallási mondákban nemcsak az egyházi elbeszélő költészet nyilvánult volna meg, hanem ha tüzetesebben vizsgáljuk meg azokat, megleljük bennök az egykori, inkább profán mesemondó müvészet, vagy ha ugy tetszik, novellisztika nyomait is.
Mikor a festő valamely felhőnek, hegyláncnak a vonalait csak töredékesen látja, vagy valamelyik elfeledett müvésznek egy elfakult rajzát fedezi föl, ösztönszerüleg az a vágy ébred föl benne, hogy a töredéket kiegészitse vagy a fennmaradt keretet kitöltse. Hasonló reprodukcióra késztették a szerzőt a régi legendák ködbevesző alakjai, minek folytán a szereplő személyek arca természetesen egészen más égtájak felé fordult, mint az eredetiekben.
Részlet Knut Hamsun A szerelem rabszolgái című művéből:
Én magam írom ma e sorokat, én magam, hogy könnyítsek a szívemen. Elvesztettem állásomat a kávéházban és ezzel vége a vidám napoknak.
Egy szürkeruhás fiatal úr jött hozzánk minden áldott este két barátjával és asztalaim egyikéhez ült. Sok úr fordult meg nálunk és mindegyiknek volt hozzám egy-egy barátságos szava, csak neki nem. magas és nyulánk volt, fejét puha, fekete haj borította, felső ajkát tömött bajusz lepte el; kék szeme időnként elsiklott rajtam.
Részlet Thomas Mann A boldogság akarása című művéből:
Lujzácska
Vannak házasságok, amelyeknek keletkezését akár a belletrisztikusan leggyakorlottabb képzelet sem merte volna elképzelni. El kell fogadni őket, mint ahogyan elfogadjuk a szinházban a legkalandosabb kapcsolatokat olyan ellentétes tulajdonságok között, mint amilyenek az öreg és ostoba, a széppel és elevennel, amelyek előföltételek és egy bohózat matematikai felépítésének alapúl szolgálnak.
Ami Jacoby ügyvéd hitvestársát illeti, fiatal volt ő, és szép volt, rendkívüli szépségű nő. Körülbelül - mondjuk - harminc esztendővel ezelőtt, Anna, Margit, Rózsa, Amália nevekre keresztelték, de sohasem hivták máskép, mint az eme keresztnevek kezdőbetűiből képzett új néven: Amrának.
Részlet J. V. Jensen: Álomszuszékok és egyéb elbeszélések című művéből:
Kevéssel ujév után hire futott a környéken, hogy Kristen, az öreg kovácsmesterné meghalt. Ez a hir különösen hatott az emberekre. Kristen ugyan az utolsó tiz esztendőben teljesen feledésbe ment, mégis az a gondolat, hogy többé nincs az élők között, természetellenesnek tünt fel. Kristen testvére fiához jöttek az irások; az öreg az aalborgi őrültekházában halt meg. Igy tehát Sörensen Christen - mint legközelebbi hozzátartozója - intézkedett a temetés felől.
Arról szó sem lehetett, hogy Kirstent ne a falubeli temetőbe temessék, ahol Anders a kovács és Kirsten valamennyi gyermeke pihent; hiszen ez volt Kirsten egyedüli kivánsága, amig eszénél volt. Ez a kivánság szinte hagyománnyá vált a családban.
Vissza