Szent Orpheus breviáriuma I.

Fülszöveg

Vas István:
Végre! Szentkuthy folytatja az Orpheust! Nagy hír ez nekünk, akik még megmaradtunk abból a kis táborból, amely a harmincas-negyvenes évek fordulóján olyan lelkesen és mohón várta a következő Orpheus-füzetet - és büszkén is, mert Szentkuthy hívének lenni önmagában is titkos rangot jelentett, éppen ezért, mert nem voltunk nagyon sokan, viszont - jó társaságban voltunk.
Halász Gábor:
Mert kétségtelenül művésszel van dolgunk. Ha ez a könyv csak elmélkedések sorozata lenne, akkor is megkapna áradó ötleteivel és fogalmainak hajszálfinom erezetével, amely néha középkori gondolatminiatúrákra emlékeztet, az árnyalatnyi megkülönböztetések mesterműveire... a szélsőséges intellektualizmust buja tenyészettel egyesíti a munkája, tobzódó hasonlatok, orgiázó szavak, vizionális képzelet és főleg páratlanul szemléletes érzéki benyomások tömegeivel... Mint a gép lencséje a közelről fényképezett tárgyakat, úgy isszák be érzékei, és adják vissza ilyenkor pompásan simuló mondatai a látható, hallható, tapintható dolgok kiapadhatatlan szépségeit.
Hevesi András:
... meglepően élő jelenség... Élete nagy álma a leltár, az érzelmi lexikon... számára minden szellemi tevékenység kéjérzettel jár; csak olyan könyvek és tárgyak érdeklik, amelyek részegítőek, nem ismer átmeneti állapotot az eufória és a fárult unalom között...
Németh László:
...a Válasz első számában Szentkuthy Miklós Prae-töredékét dobtam be a fölhördülők elé botránykövül.
Botránykövet írtam, de meteorkövet is írhattam volna, mert tagadhatatlan, hogy az egész Prae-ügyben engem kezdettől fogva egy távolról ide hullott, itt sosem látott dolognak a bepottyanása izgatott és mulattatott a legjobban. Hogy állja körül e törzs a csodálatos követ? ... Mit szólnak hozzá az egyházfők és csillagtudók?
... Szentkuthy nagyon is humánummal teli ember, aki a legszívesebben lírikus izgató és igehirdető eggyé olvadt lázában nyomná a szemünket, fülünket, fejünket gesztusai és szavai alá.
Szentkuthy, a gondolkozdájában ülő, akarata ellenére is testvére a földön hadakozóknak, ahogy az ekének is rokona a felhő egy új vetésben.
Az író vallomása a Szent Orpheus breváriumáról
Célja a legfélreérthetetlenebbül humanista cél: a kultúra minden változatán, tudományos és mitológiák minden ígéretén és csődjén, a legtávolabbi korszakokon és legmesszebb eső tájakon, a lélektan rengeteg, de mégis véges árnyalatain túl levő embert keresi: hogy mindebből a mögötte maradt élménytömegből mi marad? mi használható fel a jövőre? mi benne az idők játéka, és mi a nélkülözhetetlen lényeg és esetleg pozitívum? Vissza