Szentgyörgyi István

Előszó

Kolozsvár városában a színházi kultúrának századokra visszanyúló hagyományai vannak. Szép, szabályos négyzetbe futó főterén, a Szabadság téren ma is mutogatják az átépített homlokzatú emeletes házat, melynek egykori előreugró padlásterében - hová a -kalmárok az árut csigaszerkezettel szokták volt felvontatni - tartotta előadásait Felvinczi György versszerző diák. 1696 után történhetett ez, mert erről az évről kelt a magyar színház történetében az első színjátszó engedély a diák nevére, aki azonban rég nem volt már akkor tanulósorban. Feleségével, negyedik gyermeküket váró állapotos asszonyával, gyalogszerrel vágott neki a bécsi útnak. Felpanaszolja kérvényében, hogy kolozsvári hajlékát két ízben labancok, kétszer tatárok fosztották ki minden holmijából. Adó fejében utolsó párnájukat is el kellett kótyavetyélniük és ö, hogy az adósok börtönéből szabaduljon, télvíz idején köpönyegét tette zálogba, s azóta sem tudta kiváltani. Utolsó reményüket a színjátszó engedély elnyerésébe vetették, és három gyermeküket mások gondjaira bízva, koplalva és koldulva érkeztek meg Bécs városába.
Leopold császár és király szabadalomlevele 1696. október 23-án kelt. Megadja a jogot a kérvényezőnek, hogy maga mellé veendő társaival „párbeszédekre osztott víg- és szomorú játékokat" adhasson elő, de kiköti, hogy műsordarabjait az illető helységek tanácsai által megvizsgáltatni és „megjavíttatni" köteles, és ha városon játszik, a városi tanácsnak, ha uraság uradalmában játszik, a földesúrnak a játékok jövedelméből mindenkor „egy részecskét, de tizedrésznél nem kevesebbet" lefizetni ugyancsak köteles. Vissza