Tatár Péter felesége

Előszó

Részlet a kötetből:

"Éjfél felé járt az idő, amikor az utolsó vendégek is eltávoztak. Tatár Péter és a felesége, Judit, ott álltak a kastély tornácán és az élesen csilingelő szánkók után néztek, amelyek, mint csónak a vizen, simán siklottak a csontkeményre fagyott havon, az opálszínű téli éjszakában. Amikor aztán az utolsó szánkót is elnyelte a távolság és az egész környéket ismét birtokába vette a csend, Tatár Péter átölelte a feleségét és így szólt:
- Na, fiam, menjünk aludni. Megérdemeljük a pihenést. Különösen te, aki nem szoktad meg a dinom-danomot.
Mert hát bizony az volt. Dinom-dánom, vadászat cégére alatt. Az urak, számszerint tizennégyen, - valamennyien környékbeli földbirtokosok, - reggelenként - fűszeres, zsíros falatok és torkotkarcoló, gyomrotmaró pálinkák bőséges elfogyasztása után - vállukra csapták ugyan a vadászpuskát, kint az erdőben egynéhányszor lyukat is lőttek a levegőbe, hogy aztán még éhesebbn és még szomjasabban térjenek vissza a kastélyba, amelynek hatalmas boltíves ebédlőjében akkor már roskadozott az asztal az ennivalók tömege alatt. Aztán megkezdődött a pusztítás. Ételben, italban, Főleg az utóbbiban. Pillanatok alatt ürültek ki a nehéz fajborokkal megtöltött kőkorsók és tünt el az ital a vendégek gyomrában. Estétől hajnalig. Egy álló héten keresztül. Naponként, ha négy órát aludtak. Jeges vízben megmosakodtak, aztán tovább folytatták. Bírták. Edzve voltak hozzá." Vissza