Isztambuli vendégség

Fülszöveg

A török konyhával keleti utazásaimon kezdtem barátkozni. Először csak felfigyeltem az ízekre, észrevettem, mennyire káprázatosnak találom a kebabokat, salátákat, a bulgurból, szőlőlevélből, bárányhúsból, joghurtból készült ételeket, hogy mennyire lenyűgöznek a piláfok, a különféle csorbák, s hogy mennyeinek érzem a friss kenyerek és börekek illatát.
Aztán elhatároztam, hogy utánajárok, pontosan mi is került az asztalomra Isztambulban, Ankarában, Diyarbakirban. Utazásaimon egyre gyakrabban jártam piacra, a vendéglőkben bekukkantottam a konyhába, és fűszerekkel, alapanyagokkal teli bőrönddel utaztam haza.
Végül magam is megpróbálkoztam a török ételek elkészítésével. Baráti összejöveteleken, családi alkalmakkor sokszor főztem, olykor két napot is, nehogy szó érje a ház elejét.
Most, amikor Isztambul városának étkezését foglaltam kötetbe, emlékeztetek arra, hogy mindez csak a felszín. A török gasztronómia őserdejében vakon botorkál az ember, lábára minduntalan indák csúsznak, és sehogyan sem leljük a kivezető ösvényt. Mégsem haszontalan próbálkozás közel férkőzni a 14 milliós metropolis gyomrához, hiszen magyar turistáink kedvelik a Boszporusz vidékét, és sok ételünk erőteljes török hatást mutat.
A két éve megjelent Székelyföldi vendégség után most azzal a kívánsággal nyújtom át olvasómnak az Isztambuli vendégséget, hogy ha teheti, látogassa meg török barátainkat, kóstolja meg a helyi ételeket, de legalább itthon készítse el olykor a török konyha remekeit.
Jó étvágyat! Vissza