Szentendre - Ulcisia Castra - római kori kőemlékei

Előszó

A Római Birodalom Augustus császár uralkodása alatt, a Kr. u. I. században terjesztette ki határait a mai Dunántúl területére, ahol Pannónia provincia néven új tartományt szervezett. Pannónia - és egyben a Birodalom - természetes határa a Duna volt, amelynek védelmét a határ mentén futó felvonulási út, az ún. limes-út és az út által egymással összeköttetésben lévő táborok, őrtornyok és hídfőállások biztosították. A tartomány - Pannónia Inferior - területén két legio állomásozott: Brigetioban a legio I. Adiutrix (1. Segítő legio), Aquincumban a legio II. Adiutrix. A légióstáborok közötti határszakaszokon segédcsapatok építettek ki kisebb táborokat, melyek kezdetben földből és fából készült, ún. palánktáborok voltak. Ezeket később átépítették kőből és többször korszerűsítették őket. Szentendre 1 Ulcisia Castra 1 területén a kőtábor valószínűleg a Kr. u. II. század első felében, Traianus és Hadrianus császárok uralkodása alatt épült fel. A markomann háborúk pusztításai után újjáépítették - ekkor a tábor őrségét a Birodalom keleti területeiről sorozott cohors milliaria nova Surorum (a szírek új, ezres létszámú csapatteste) adta. A limes-út karbantartására is van adatunk: a Kr. u. III. században Maximinus és Gordianus császárok a felújított út mellé mérföldköveket állíttattak, melyeken feltüntették a provincia fővárosától, Aquincumról való távolságot (Kat. 31.). A mérföldkövek mellett szintén a hivatalos feliratok csoportjába sorolható a Septimius Severus császár Kr. u. 195-ös pannóniai látogatása tiszteletére állított felirat (Kat. 27.) és az ő üdvére emelt bázis (Kat. 41.). A tábor újjáépítése során a közeli, Kr. u. I-II. században benépesült temető sírköveinek töredékeit is beépítették a falakba (pl. Kat. 17., 22., 25-26., 34.). Később, a Kr. u. III-IV. században a korai település területén létrehozott temető sírjaihoz is felhasználták a korábbi síremlékeket (pl. Kat. 2-8., 11-16., 18-21., 24., 28-29., 35-38., 43., 45-46., 48., 50-53.). Ezeken a Kr. u. I-II. századi sírköveken maradtak meg a helyi kelta (eraviszkusz) őslakosság nevei és portréi. A bennszülött nők képmásain a helyi viseletet és ékszerdivatot láthatjuk, a férfiak (ábrázolásaik tanúsága szerint) már sokszor a római divat szerint öltözködtek (Kat. 3., 5-7., 14., 16.). A sírköveken megjelenik a hitvilágukra utaló lovas, kocsis jelenet, mely az elhunyt túlvilágra utazását szimbolizálja (Kat. 5., 14. és 38.). A szolga és szolgálólány által bemutatott halotti áldozat római hitvilágra utal (Kat. 14., 21., 38., 48. és 50.). Nyomon követhető a sírkövek „divatjának" változása is: a portrék mellett megjelennek a koszorúval díszített sírkövek is (Kat. 9., 17., 18. és 19.). Míg az eraviszkusz lakosság sírkövei valószínűleg egy helyben működő kőfaragóműhely termékei (Kat. 5. és 7.), a koszorús sírkövek már aquincumi műhelyben készülhettek (Kat. 18., 19., 47. és 52.). Kőtárunkban előfordul nagyméretű, díszesen faragott, mitológiai jelenetet ábrázoló sírkőtöredék is (Kat. 35.). Sztéléink tanúsága szerint az aquincumi légióban szolgált, leszerelt katonák, a veteránok is szívesen telepedtek le környékünkön (Kat. 18., 21., 37.). A családok néha sírkertekbe temetkeztek, melyeket kőfalakkal vettek körül - valószínűleg egy sírkert falának részlete lehetett az a kő is, melyen Lupus költő verse is fennmaradt (Kat. 29.). Sírkápolnához (aediculához) tartozott az Attist ábrázoló dombormű (Kat. 49.). A nagyméretű kőkoporsókba - szarkofágokba - való temetkezés Szentendrén és környékén a Kr. u. III-IV. században terjedt el. Ezeket már sokszor a római korban megbolygatták, kirabolták és újabb temetkezésekhez használták fel (Kat. 32-33., 37., 39., 42. és 54.). Vissza