Szent László király

Előszó

"Éppen a szentté avatás órájában... fényes ragyogású csillag mutatott az égen a kolostor irányába, ahová szent testét helyezték, s miközben nagy tömeg gyűlt össze a kolostor előtt, majdnem két teljes órán át vöröslött átható fénnyel."
A legenda csillagát akár jelképnek is tekinthetjük: a legnépszerűbb Árpád-házi uralkodó, legmagyarabb szent jelképének. László, az államalapító Szent István parancsára megvakíttatott Vászoly unokája volt az, aki 1083-ban felemeltette országalapító elődje testét, bizonyságát adva ezzel annak, hogy nemcsak termetében, de lelki nagyságával is felülmúlta kortársait. A már-már népmesei magasságokba emelt lovagkirály, akit - mai szemmel nézve kegyetlen törvényei ellenére - népe szeretete tett halhatatlanná, 1046 körül Lengyelországban született, a második Vászoly-fiú, Béla és Richeza lengyel hercegnő házasságából. A krakkói királyi udvar, édesanyjának anyai ágon plántálódott karoling szellemű vallásossága és apjának, "Bajnok" Bélának hazaszeretete formálták jellemét az első időkben. Gyermek- és ifjúkorában hol a dicsőséges hazatérés, hol a száműzetés volt osztályrésze. A Szent István halálát követő négy évtizedben Magyarország történelmében ritkán tapasztalható mélypontra süllyedt, főként a közerkölcsök, a tulajdon tisztelete hanyatlottak oly mértékben, melyhez foghatót talán csak közelmúltunkban találhatunk. Vissza