Szent Imre tér

Előszó

Legendák és ligetek övezik Csepel szívét, a Szent Imre teret. A ligetek ritkulnak, a legendák, a múlt történetei szunnyadnak. A fákat és a bokrokat a terjeszkedő város meg a viharok ritkították, a legendákat a valóság ringatta álomba. Ez a kötet, amit most az olvasó a kezében tart az emlékezést és az emlékezetet fogja ébreszteni. Dr. Bolla Dezső és Udvarhelyi András jól választott, amikor elhatározta, hogy a Szent Imre teret járja körül a szó valódi és irodalmi értelmében is. Mint cseppben a tenger, úgy sűrűsödik össze itt minden, ami Csepel múltját és jelenét jellemzi.
A tér, miként egész Csepel, az állandóság látszata ellenére nagy változáson ment át az utóbbi száz-százhúsz évben, vagyis az óta, amióta az egykori szigeti falu rohamos fejlődésnek indult. Ezt a helyet nem lehet kikerülni egyetlen csepelinek sem és azoknak sem, akik kerületünkbe jönnek. Itt utak és évszázadok futnak össze. A legtöbb csepelinek van egy, de inkább több keserű-édes története, amely ehhez a térhez köti. Magam is így vagyok vele. Nem felejtem azt a júliusi napot, amikor először vágtam át a téren, és mentem édesapám instrukciói alapján a gyárba, de csak azért, hogy minél előbb szabaduljak a szülői nyomás alól, és másutt keressem boldogulásom. Ember tervez... Két óra múlva már, mint ifjú technikus, a rajzasztal mellett álltam a Csepel Vas- és Fémművek Tervező Intézetében.
Több mint negyven éve történt mindez, s azóta is ritka az olyan nap, hogy utam elkerülné a Szent Imre teret. Ismerem a templomot, s azokat, akik misére vagy hangversenyre Járnak oda. Ismerem az emlékműveket, s azokat, akiknek az emlékét őrzik. Ismerem a sakkozókat, a bevásárlószatyortól és az élet terheitől görnyedő nyugdíjasokat, a harsány fiatalokat, a cikázó gyerekeket, és az édesanyákat. És nem felejtem az utcakőre, a tér fűvére hanyatló áldozatokat, a büszke, a dühös és a dacos csepelieket. Vissza