Természettudomány 1946. jan.-febr.

Előszó

Részlet:

Az emberiségnek az a nemzedéke, mely ma van az élők sorában, rendkívüli élménynek vált részesévé az elmúlt nyáron: az emberi tudománynak most sikerült először atomrombolást nagy méretekben végrehajtania. Az angol rádió közlése után a világsajtó és a közönség az új felfedezés hatása alá került s még a propaganda mai világában is fel kellett figyelnünk olyan szerte röpködő kifejezésekre, mint „történelemformáló", „forradalmasító", „a világ boldogulásának örök forrása"; a művelt ember joggal tehette fel a kérdést: megérdemli-e az új felfedezés ezeket a hangzatos kifejezéseket?
Mondjuk meg mindjárt a feleletet: nincs az a merész elgondolás, amely a tudománynak ezzel az új eredményével szemben túlmerész volna, nincs az a kifejezés, amely többet mondhatna, mint a valóság.
Az embernek a természettel folytatott harcában eddig még csak egyszer volt akkora jelentőségű csatanyerése, mint ez a mai: amikor az ember rájött a tűzgyújtásra. Ezzel a tényével vált el az ősember az állattól, mert az oxidáció mesterséges bevezetésével megnyitotta magának a kémiai energiaforrásokat.
Az emberiség történeti fejlődése azóta a kémiai energiaforrások jegyében áll. Az elmúlt évszázad fizikai megismerése az energia szempontjából sorsdöntő felfogásra jutott. Felfedezte az energia megmaradásának elvét, mely nagy tudományos eredmény, de gyakorlati szempontból egyelőre elcsüggesztő. Energia nem teremthető, hanem csak átalakítható, tehát az ember be van zárva az energiaforrások korlátai közé, azokkal jól-rosszul gazdálkodhatik, egyik ember birtokába veheti őket, de csak a másik rovására, mert az összeg adva van. Az emberiség létszámának és igényeinek növekedésével a kémiai energiaforrás egyre szűkebbnek bizonyul és a fölötte való uralom kérdése véres harcokra ad okot. Az emberiség a maga összeségében szegény. Vissza