Szent Flórián a tűzoltók patrónusa

Előszó

Az emberiség kialakulásával egyidős az a törekvés, hogy bajban, vészben, szükségben, amikor az emberi erő, akarat, leleményesség már kevésnek bizonyul a csapások leküzdésére, a vigaszra szorulók emberfeletti hatalmak védelmét, segítségét kérjék. Ez az emberi "gyengeség" az alapja a bálványimádat, az istenekhez, védőszentekhez való fohászkodás kialakulásának.
Az egyházi szentek embert óvó szerepe az élet legkülönbözőbb területeire terjed ki. Vannak szentek, akik egyes országokat, területeket oltalmaznak, mások emberi csapások, betegségek ellen védenek, vannak "őrangyalai" különféle foglalkozási ágaknak, vannak, kiknek nevét a keresztények azért adták gyermeküknek, hogy a név tulajdonosának védelmezője legyen Isten előtt.
Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak a "tűz katonájának", "Isten tűzoltójának" alakját. Kultusza a középkorban terjedt el, amikor a tűz terjedésének kedvező építkezési viszonyok, kezdetleges oltó felszerelések következtében a legkisebb tűzből is egész házsorokat elpusztító, hatalmas tűzvészek fejlődhettek ki. Vödörlánccal és vízipuskával szinte kilátástalan volt a favázas, egymásba épült házak tüzeinek oltása. A tüzek akkori oltóinak emberfeletti, halált megvető bátorságára volt szükség ahhoz, hogy életeket és javakat mentsenek. Így érthető, hogy a tűzkatasztrófa elkerüléséért egy szentet hívtak segítségül, Szent Flóriánt, aki a legenda szerint embertársaiért, egy közös ügyért áldozta életét i. u. 304-ben. Vissza