Szent Ferenc menyegzője a Szegénység Urnővel

Előszó

A szegénység eltérő felfogásában talán legélesebben ütközik ki a klasszikus pogány és a keresztény világnézet különbözősége. A pogány ember szemében a szegénység csupán az emberiség túlnyomó részének társadalmi helyzetét kifejező jellemvonás: egy szükséges, mert kiküszöbölhetetlen rossz, mely kelletlen tűrőjét kirekeszti a vagyon árán megszerezhető előnyök, örömök és élvezetek birtokából. A szegénység fogalma nála rendszerint összeesik a jognélküliség és megvetettség fogalmával. Csak elvétve egyes, kivételesen nagy gondolkodók tudatában dereng fel az a meggyőződés, hogy az anyagi javaktól való elszakadás nélkülözhetetlen feltétele a szellem függetlenségének.
A kereszténység ellenben, mint a szellemi élet tartalmának minden lényegesebb elemét, a szegénység fogalmát is merőben új megvilágításba helyezi. Ami előbb únott teher volt, az most erénnyé magasztosul, ami előbb megfosztott a gazdagok számára kinálkozó anyagi és szellemi javaktól, az most az öntökéletesítés nélkülözhetetlen eszközévé lesz. A kereszténység mindjárt kezdetben a szegénység jegyében indul. Születésének szimboluma a bethlehemi jászol. Isteni alapítójának egész életén át a szegénység a leghívebb kisérője, tanításának mindenütt kiemelkedő vezérmotívuma a földi javakról való lemondásnak s az önként vállalt szegénységnek, mint az evangéliumi munka mellőzhetetlen előfeltételének sürgetése. Csoda-e, ha apostolai is a gondolkodás nélküli lemondás nagyszerű tényével kezdik apostoli életüket? Csoda-e, hogy az ősegyház benső életének is a szegénység és a vagyonnal szemben megőrzött lelki függetlenség a legszembeszökőbb vonása? A názáreti szegény hívei nem kerülik, mint a pogányok, hanem ellenkezőleg keresik a szegénységet, mert mesterük tanításából tudják, példájából látják, hogy a heroizmusig emelkedő önmegtagadásnak s a tökéletes ember kialakulását célzó egyéb törekvéseknek olyan gazdag alkalmai kínálkoznak benne, minőkről a gazdagságban tobzódóknak alig lehet sejtelmök.
Vissza