Szent Erzsébet levele

Előszó

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Testvérek!
Különös öröm számomra, hogy a Magyar Karitász fennállásának tíz éves évfordulója alkalmából valamennyiüknek közvetíthetem a Szentatya jókívánságait és különleges áldását. A Szentatya ezúton szeretné köszönetét nyilvánítani mindazoknak, akik bámulatra méltó elkötelezettséggel járultak hozzá a karitatív tevékenység felépítéséhez Magyarországon. E tekintetben meg kell említeni a Püspökkari Konferencia mellett, elsősorban Takács püspök urat, Frank Miklós prelátust, Adányi László főtitkár urat és természetesen a számos többi mindkét nembeli munkatársat és segítőt az országos és egyházmegyei szervezetekben egyaránt. Mindnyájuknak kijár egy szívből jövő „Isten fizesse meg". Karitásznak nevezik manapság az egyházilag szervezett segélyező tevékenységet. Ehhez az állami szociális törvénykezés sok szempontból megállapítja a keretfeltételeket, ennek ellenére a Karitász önmagát, mint olyan segélylehetőséget értelmezi, mely ezeket messze túlhaladja. A szegénygondozástól és a szociális munkától nem annyira tartalmilag, mint inkább indító okaiban különbözik. „Caritas" az újszövetségi „agapé" fogalomnak a fordítása, mely a szeretetet, mint Isten lényegét fejezi ki és amely - az Evangélium jó hírének hirdetése mellett - a keresztény lét központi tényezője. Mint ilyen szerepel a keresztény közösségek megalakulása óta. „Caritas" nem más, mint az egyes keresztények, vagy a keresztény közösség által a gyengéknek és rászorulóknak nyújtott segítség. De „caritas" kezdettől fogva nemcsak tevékenységet jelentett, hanem az Egyház és a szentek ünnepei alkalmával tudatosított tényezőt, mint pl. Szent Márton és Szent Erzsébet ünnepén. A karitatív segítés konkrét formái a történelem folyamán ismételten sokszoros változáson mentek keresztül. Vissza