Szent Beszédek III.

Előszó

Első beszéd Pünkösd után IX. vasárnapra.
Tisztelet az Isten házának!
„Az én házam imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek."

Csodálatos az, hogy a kegyes szívű Istenember keserű könyeket hullat a bűnös Jeruzsálem sorsa fölött, azután pedig szent haragra gyúl és kötélből font ostorral kergeti ki a templom tornácából a pénzváltókat és galambkúfárokat. Istenem! hát oly nagy gonoszság a te házadat megfertőztetni, hogy aki azt cselekszi, annak részére nincs irgalom? - Könnyelmű, ledér hallgató! ki a templomban illetlenül, botrányosan viseled magadat, - mit szólsz Jézusnak e szigorú bánásmódjához? Vajjon illetnek-e téged a panaszos szavak, hogy az Isten házát latrok barlangjává teszed? Vajjon nem érdemelnéd-e meg, hogy a haragvó Istenember téged is kötéllel ostorozzon ki e szent helyről?
Nézd: Jézus nem haragszik, midőn tanítását gáncsolják; nem fenyeget, midőn csodáit félremagyarázzák; s midőn ellenségei köveket ragadnak, hogy őt meghajigálják, hirtelen eltűnik szemök elől; de midőn azt látja, hogy a templomot megszentségtelenítik, akkor egyszerre elhagyja türelme, igazságos haragja rettentő lángra lobban, és korbácscsal űzi ki onnan a gonosz csőcseléket!
Megértheted ebből, hogy Istent az ő tulajdon házában megbántani, ott rendetlenkedni - roppant súlyos bűn; értheted, hogy Isten e gyalázatot nem tűrheti büntetés nélkül, és előbb, vagy utóbb kemény boszút áll miatta. Vissza