Szent Antal megkísértetése

Előszó

Flaubert, akit a világ legterméketlenebb lángelméjének tart a csaknem megmásíthatatlanul kialakult irodalmi közvélemény, hiszen közel negyven év írói munkássága alatt mindössze hét művet alkotott, mint megcsontosodott realista, mindent sötét színben látó, nekikeseredett, megsavanyodott, szkeptikus lélek él a köztudatban. A világirodalom olvasóközönsége, sőt még a műveltebb francia olvasók nagy átlaga is, úgyszólván, csak a Madame Bovary szerzőjét ismeri és azt a képet őrizte meg Flaubert-ről, amelyet három nagy francia esztétikusnak, Ferdinand Brunetiére-nek, Paul Bourget-nek és Emile Faguet-nak ítélete alapján formált róla.
Pedig ez a kép csak egyik arculatát mutatja Flaubert különös Janus-fejének. Az ítélet ugyan helyes. A Madam Bovary szerzője csakugyan realista alapjában, csakugyan hitetlen és szkeptikus lélek, aki nem hisz semmiféle pozitív vallásban, de a hatalmas léleknek valamely különös, megmagyarázhatatlan sokrétűsége folytán van egy másik, kevésbbé ismert Flaubert is, akinek énjére épen úgy rá lehet találni más műveiben, mint ahogy a közismert arckép vonásait az író leghíresebb regényében megtalálták. Van egy mély, belsőséges lírájú, romantikusan túláradó Flaubert is, az első és legtudatosabb papja annak az új, de rövidéletű világáramlatnak, amelynek az abszolut szépség volt a bálványa, amely a l'art pour l'art elvében fejezte ki a maga esztétikai kultúrájának hitvallását. A szkeptikus Flaubert mellett, egy mélyen hívő és áhítatos odaadású Flaubert is, aki bízott és hitt a művészet abszolut fönségében és ezt a hitét maga is legdrágább javának mondja egyik levelében, az egyetlennek, amit tiszteletben tart. Mert csakugyan úgy volt, hogy az abszolut kételkedő, aki nem volt híve egyetlen pozitív vallásnak sem, aki tagadott mindent, még a materializmus és pozitivizmus dogmáit is, aki kételkedett a tudomány és az emberiség fejlődésének lehetőségében, mindig hívő és jámbor léleknek mutatkozott, valahányszor a tiszta művészetről esett szó... Vissza