Szent Ágoston vallomásai I-II.

Előszó

A Vallomások itt következő fordítás harminc éven át kísérte a fordító élete útjain.
Atyámnak köszönöm az ókos, a korai kereszténység és összefonódásuk; a patrisztika iránt korán jelentkező érdeklődésemet: gyerek voltam, mikor «Keresztény-latin Irodalomtörténetét» (1904) megírta; Ágoston azóta nem hagyott el. Őrzöm a Hertlin-féle német fordításnak azt a példányát, melyet több mint harminc éve a Brenneren kaptam atyámtól, «figyelmeztetésül», hogy a Confessiókat ültessem át magyarra. Az ő hatása alatt kezdtem a munkához, - halálának ötödik évfordulóján hálával és kegyelettel ajánlom e könyvet emlékének. Atyám jelmondatát, egyben szerény és tiszta életének jelképét írom az ajánlás alá: Ágoston kései nagy tanítványának, Kempis Tamásnak szép mondata ez. Jelképnek és emléknek szántam azt is, hogy a harmadik könyv első bekezdését az ő fordításában adom itt, amint azt halála után jegyzetei közt megtaláltam.
Mindjárt első szemeszteremben az a szerencse jutott osztályrészemül, hogy a berlini Egyháztörténeti Szemináriumban a legnagyobb Augustinuskutatók egyikének, Adolf von Harnacknak útmutatása mellett olvashattam a Vallomásokat. Ez a szeminárium felejthetetlen emléke és tanulsága mindazoknak, akik benne részt vehettek, számos jeles mű született ott, egyebek mellett a dán Jens Nörregaard kitűnő elemzése (Augustins Bekehrung, Tübingen, 1923) is. - A fordítás számottevő része Münchenben és a bádeni Freibrugban készült el és a Filozófia Írók Tára című, azóta, fájdalom, megszűnt gyűjteményben kellett volna 1915-ben megjelennie. Vissza