Előszó
A polgári iskola története hazánkban mindössze nyolcvan esztendős. Kodifikálására 1868-ban, megszüntetésére 19^8-ban került sor. Ez a megállapítás természetesen túlságosan "tételes". Mint minden történeti jelenségnek, ennek is megvannak az előzményei. A törvényalkotás csak követi a társadalom - jelen esetben a polgári társadalom - kialakulásával, fejlődésével és belső rétegeződésével járó új művelődési igényeket. Iskolatípusunk "előtörténete" ilyenformán a XVIII. század utolsó évtizedeiben kezdődik.
Jelen keretek között nem tudunk az előzményeknek nagyobb figyelmet szentelni, ám a polgári iskolának - ha neve és szervezete változik is - néhány sajátossága korán kialakul és nemzetközi összehasonlításban is közös. Mindenütt közbülső típust jelent a népiskola és a középiskola között, de ezt többféleképpen értelmezik: önálló iskolatípusként, a népiskola felső, "rangosabb" lépcsőjeként, avagy a középiskola alsó tagozataként és vannak elképzelések a polgári iskolának a szakoktatás (elsősorban az iparoktatás) irányába való fejlesztésére is. Egyik ismert szakértője "bolygó léleknek" nevezi a polgári iskolát, "mely keresi a maga testét". Mások szemére vetik képlékenységét, mondván, hogy "se hús, se hal!" E szervezeti ingatagság ellenére a képzés célja és tartalma sokkal szilárdabb és sikeresebb. A polgári iskolát nem kötik hagyományok, mint a gimnáziumot, és ezért már a kezdeteknél új törekvések hordozójává válhat. Szinte születése pillanatától bevezeti az anyanyelvi oktatást; nagyobb teret biztosít a természettudományoknak; a munkaoktatás és a szemléltetés elvét tudatosan és széleskörűen alkalmazza, az élettel való kapcsolatban gyakorlatiasságra, hasznosságra törekszik. Mindez hagyománnyá válik, egyfajta képzési "stílust" jelent, és kihat a polgári iskola tanárképzésre is.
Hasonlóképpen nem tudunk figyelmet szentelni a polgári iskola "utóéletének" sem. Mert ilyen is van! A jogi szabályozás tollvonással ugyan megszüntethet intézményeket, iskolatípusokat, de a képzési szükségletek, célok, tartalmak, módszerek továbbélnek (élhetnek) és befolyást gyakorolhatnak tantervi változatok, s differenciáltabb oktatás kialakítására.
A történeti tapasztalat a nevelésügyben is pótolhatatlan. Bármilyen nemzetközi összehasonlító vizsgálat ma már számol az egyes országok különböző nevelési, tanítási hagyományaival, történetileg kialakult gyakorlatával. A pedagógiai valóság, az iskola belső világa megközelítésének első szakasza: a történeti módszer higgadt, tárgyilagos alkalmazása. Sok mindentől megóv, így elsősorban a hibák megismétlésétől. Kár, ha a feszített és sürgetett tantervi munkálatok "időzavarba" kerülve, éppen a történeti vizsgálatot, a történeti tapasztalatot hanyagolják el. összeállításunk egy "teljesebb" szemlélet számára - a neveléstörténeti kontinuitás és diszkontinuitás egymásmellettiségének, összefonódásának realitásaira - kíván szempontokkal szolgálni.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal