Szemelvények Apáczai Csere János pedagógiai műveiből

Előszó

Az 1659. esztendőnek utolsó éjszakáján, testi és lelki szenvedésektől elgyötörten és összezúzva, meghalt Kolozsvárott egy férfiú, a kinél fájóbban a hálátlanság töviskoszorúját talán még soha senki sem viselte ; a kinek hazaszereteténél csak az a méltatlanság és közöny volt nagyobb, melylyel nemzete azt viszonozta; a kit nemzetünk martyrjává avatnak azon égrekiáltó igazságtalanságok, miket a hazája javát czélzó törekvéseiért kellett elszenvednie; - és a ki igyekezetének sikertelenségén és nemesirányzatú szándékainak félreismerése miatt kétségbe esve, végre is elpusztult mint szívetfacsaró áldozata annak a szándékának, hogy nemzetét az európai kulturnépek sorába felemelje.
Miután megérte, hogy tudományos életünk emelését, fejlesztését czélzó minden munkája, vágyása és reménye kortársai rosszakaratán hajótörést szenvedett; miután munkás életének és hazafias törekvéseinek más eredményét, mint a szándékos félreismerést és lelketlen üldözést nem látta; miután tudományát megaláztatással jutalmazták, hazaszeretete pedig embertelen keserítésekkel viszonoztatott: füstbe ment életének végére érve, azt a gyötrő tudatot vitte magával korai sírjába, hogy küzdelemmel terhes életének árán nemcsak hogy megközelíteni nem bírta a czélt, a mely után lelke sóvárgott, hanem hogy lelkének magas ideálja iránt, phanatikus szeretettel szeretett nemzetének még csak érdeklődését sem sikerült felköltenie... Vissza