Szemadám György

Előszó

1947-ben született; a hatvanas évek végétől avantgard kiállítások résztvevője. Festő, radikális nnűvészcsoportok szervezője, művészetpedagógus és író is, tanulmányok és könyvek szerzője. Pályakezdésekor még „polgári" foglalkozása is volt: a budapesti Állatkert nagyragadozóinál tevékenykedett ápolóként.
A festő Szemadám a motívumok elkötelezettje. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján, mindennapos munkája közben „találta" utóbb éveken át kimeríthetetlennek látszó, több variációban, sorozat-jelleggel feldolgozott motívumait (Tigrisszem, Kazuár). A „különleges", egzotikus motívumokra tehát nagyon is természetes körülmények között bukkant. A „témát" formaanalízisnek vetette alá, s ezáltal a keletkező festményen az már csak a legmarkánsabb összefüggésekre egyszerűsítetten, a részletformáktól eltekintő elvont struktúraként jelent meg. Mégsem nevezném ezeket a műveket „absztrakt"-nak, hiszen Szemadám eljárása nem a tárgyi elem kiküszöbölésére, nem az „önelvű" festői rend létrehozására, hanem a motívum szimbólumerejének fokozására, emblémává-sűrítésére irányult. A művész nemcsak motívumokat „talált", hanem tárgyakat is - kitömött zsiráfot, csontokat, régi fotót és festményt melyeket aztán akcióiban, objektjeiben és képein használt fel. A létezés bármely eleme „motívumveszélyes" lehet - gondolhatnánk, de ez egyáltalán nem ilyen kézenfekvő. A tárgyat csak a teremtő tekintet látja motívumként; pontosabban a tárgyban a tekintet ismer rá a motívumra. Ez a tekintet azonban elsőként „befelé" figyel, önmagára néz - mégis ez a feltétele annak, hogy a közömbös tárgy „megnyíljon" előtte, átszellemítésre „kínálja" magát, alkalmassá legyen művészetté válni: "...légy teljes csendben és magad. Esdekel majd hozzád a világ, hogy leplezd le. Nem tehet másként, megbűvölten kígyózik majd előtted" (F. Kafka).
Az emblémáktól és talált tárgyaktól Szemadám az utóbbi években a jelenségeket nagy műgonddal „valósághűen" vászonra rögzítő figurális festészethez jutott el. Hagyományos eszközökkel és technikával lazúros-míves, „klasszikus" képeket fest. A motívumot - legtöbbször valamilyen gyönyörű tollazatú madarat - azonban életszerűségében és színességében is sajátos-objektív távolságtartással állítja elénk. A „valóságos" ezáltal - paradox módon - gyakorta képzeletbelinek hat. A korábbi művek tömör jelszerűsége egy leginkább „metafizikus"-nak nevezhető atmoszférában oldódik fel. Az atmoszféra, ez a hol sápadt-hidegen, hol otthonos-melegen sugárzó közeg élteti Szemadám „csoportképeit" és madár-portréit, és ez ereszkedik csendéletei fölé is.
Andrási Gábor Vissza

Fülszöveg

„Vaszkó Erzsébet következetes, meg nem alkuvó személyisége és festészete befolyásolta - alakította indulását. Mellette korai munkáira Bálint Endre, Barcsay Jenő és Korniss Dezső munkássága is hatott. A '60-as évek végén csoporttá szerveződő, magukat önerejükből felküzdő fiatalok egyik vezető egyénisége. A '70-es évek első felében több happening és performansz résztvevője, organizátora, melyeket a kor kultúrpolitikája, mint minden avantgárd megmozdulást, a rendszer elleni provokációnak tekintett. Festményei stilizált, jelszerű állatokat, sokszor madarakat megjelenítő, elvont, formatöredékeket bemutató ábrázolások, melyeknek stiláris jellemzői a redukált formák, a hangsúlyos színmezők és a határozott kontúrok. A '80-as évek második felétől kifejezésmódja klasszicizálódik, figurálissá válik és festésmódját az aprólékosság, a kidolgozottság, az erős kontúrok jellemzik, miközben megmarad korábbi tematikájánál. Képein elszigetelt festői jeleknek, azok összefüggésének tárgyi azonosíthatósága helyett egy-egy idea tárgyiasul a festői jelek logikus vagy illogikus kapcsolódásában, s ezek a gondolatok hol technikailag rendkívül kimunkáltan, hol a technika milyenségére kérdeznek rá, vagy emberi problémákat feszegetnek."
(Kortárs Művészeti Lexikon 2001. Enciklopédia Kiadó) Vissza