Szélrózsa

Előszó

Részlet a könyvből:
(1) KEZDETBEN MINDEN MILYEN EGYSZERŰNEK TŰNT. Semmiből nem okoztam magamnak túlságosan gondot, ha akadt is valami nehézség vagy probléma, mindig segített azokat valaki megoldani, vagy maguktól megoldódtak. A diákéveim is vidáman, gondtalanul teltek, kis ideig otthon, kis ideig Pozsonyban, no és azután Pozsonytól nem messze, egy kisvárosban, szinte mindenütt úgy tűnt, vidám, nem rossz emberek vesznek körül, ha nem is jóakaratúak, de legalábbis olyanok, akik közönyösek voltak irántam. Ha nem lett volna az az utolsó év, a találkozásom Józsival, majd a néhány hónapos együttlakásunk, szinte nem is tudtam volna, hogy diákoskodtam. Csak az utolsó évben lett bonyolult minden, valójában nem is számomra, hanem elsősorban Józsi számára, de ez sem egészen biztos, hiszen tulajdonképpen mostanáig nem tudom, mi van vele, hová ment el akkor tőlem, sikerült-e idejében elmennie, mivel valaki biztosan figyelmeztette, hogy ha továbbra is velem lakik, az mindkettőnk számára veszélyes lehet. Számomra végülis, legalábbis arra az időre, lényegében minden jól végződött, hiszen a tanulmányaimat promócióval fejeztem be, s mivel a katonaságnak is eszébe jutottam, sikerült minden további kivizsgálás elől kibújnom, sőt, mi több, mindazt, ami addig történt, betetőzni, eltaposni, túlharsogni kurjongatással, kiabálással és zenével... Még ma is elő tudom gondolatban csalogatni, magam elé tudom idézni az esküvőt, a vidám vőfélyeket és nyoszolyólányokat, köztük a nevető Évát, s mellette magamat. Úgy bizony, Éva, de maga Hóz Mátyás is boldogan mosolygott a menyasszony mellett! Ha azt állítanám, hogy nem így volt, hazugság lenne. Lehet, hogy az esküvőn nekem, de nemcsak nekem, hiányzott Józsi, úgy tűnik, időnként forgolódtam is utána, bebeszélve magamnak, hogy talán meg akar minket lepni, hiszen valakitől mégiscsak tudomást szerezhetett az esküvőnkről, vagyis bármelyik pillanatban megjelenhet köztünk, de nem így történt. Nem jött el közénk, s később sem küldött táviratot, sem üdvözletet, pedig még jóval az esküvőnk után is vártuk, titkon, de itt-ott fennhangon is: - Ez a mi Józsink, még csak nem is gratulált nekünk! Hogy esetleg nem is akarna tudni rólunk? Vagy hogy senki se szólt volna neki az esküvőről? Bárcsak jelentkezne... Neki magának kellene jelentkeznie, persze hogy magának, hiszen mi honnan is tudhatnánk róla...? Jelentkezik-e még valaha? Vissza