Szellemi kultúrélet a XIII. században

Előszó

Nagy szellemek alkotása, nagy gondolkodók elmélete, zseniális rendszere, a szellemi örökösök, az utókor kezén nagyra nőhet, nagyszerűen fejlődhet, de sokszor, sajnos, vissza is fejlődhet és ellaposodhat, elsorvadhat. A középkor, sőt bátran állíthatni, az egész bölcselettörténet egyik legkiválóbb alakjának, Aquinói Szent Tamásnak tanításával is így jártunk. A hanyatló középkor alkonyának bölcselete túlságos aprólékosságával elveszett a részletkérdések erdejében és elsekélyesítette azt a nagy szellemi örökséget, amely Szent Tamástól maradt reánk. Ami nyomában jött Descartes-tól kezdődően, adott ugyan lendületet a bölcseleti gondolat fejlődésének, ébresztgette ugyan az igazság utáni sóvárgást és sarkalta a tudomány fanatikusainak lázas kutatását, végelemzésben azonban mégsem tudott olyan tartalmi értéket adni a kultúrának, mint amilyent a cserbenhagyott középkori skolasztikus bölcselet adott. Az egész újkori bölcselettörténet nagy rendszerek lázas küzdelme, melyben kíméletlen törtetéssel rontják le egymást merően ellentmondó elvek, tételek, elméletek s ezzel akaratlanul is mélyre süllyesztik az egész szellemi és tudományos élet hitelét. A szellemi kultúra e zavaros áradatában a régi Szent Tamás-féle bölcselet teljesen feledésbe ment; még teológiája is hanyatlásnak indult mindaddig, míg a katolikus egyház újra életre nem keltette. Vissza