Szellem és nemzet

Fülszöveg

Az 1930-40-es évek magyar szellemi ellenállásának és útkeresésének néhány nagy művét elemzi munkánk; ahogy azt tudós írók és tudós professzorok, az ún. reformkonzervatívok valamiféle utópisztikus vagy utópiába hanyatló virtuális Magyarország képét próbálták megalkotni, amelyben a szellem, a műveltség ad tartalmat a nemzetnek. Gondolatok érlelődésének vagy a közeghez való alkalmazkodás miatt: gondolatok torzulásának folyamatát nyomozzuk szellemi elődeink dialógusaiban: könyvek margójára vetett feljegyzéseiben, leveleiben, naplóiban, korrektúra-javításaikban és abban, amit a külvilág elé bocsátottak. Az egyes művekbe foglalt rejtett üzenetek világába, szellem és nemzet metapolitikájába próbáljuk bevezetni a mai olvasót, amikor a Mi a magyar? című gyűjteményes munka egyes tanulmányait értékeljük újra. Azt mutatjuk be, hogy a náci vagy ahhoz közel kerülő mítoszképzés ellenében, miként próbálták a magyar reformkonzervatívok a nemzetkarakterológiát művelni, amely nálunk romantikus nacionalizmuson vagy megrázó emberi erőfeszítésen, szép álmokon és a metaforikus jelbeszéden nem is tudhatott túlemelkedni, miközben Amerikában a nemzeti magatartásvizsgálatok hadicélokat szolgáltak, a háború utáni béke világának kialakítását célozták, és szervesen beépültek az emberi antropológia tudományának fejlődésébe.
Nyomon követhetjük, miként alakította ki nézeteit Babits Mihály a magyar jellemről. A magyar kereszténydemokrácia tudós alakjának, Eckhardt Sándornak szellemi műhelyébe nyerhetünk minden eddiginél teljesebb betekitnést. Többet tudhatunk meg Szekfű Gyula saját előítéletes konstrukcióin felülemelkedni akaró nemzetpolitikai erőfeszítéseiről. Megismerhetjük a magyar stilisztika legnagyobb alakjának, Zolnai Bélának a régi szabadelvűségben gyökerező integratív nemzet- és nyelvszemléletét, amely végül Wittgenstein nyelvfilozófiája felé mutat. Közben több fény vetül egy-egy olyan gondolkodónk életére és munkásságára, mint Hamvas Béla, Honti János, Kerényi Károly, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Thienemann Tivadar.
Munkánk a filológia felelősségét példázza. A száraznak vélt tudós világ tárul fel a maga eddig talán nem sejtett sokszínűségében, nagyságával és nyomorúságával. Olyan világ, amelyet hordozóinak fizikai megsemmisítésével, emberi megalázásával, vagy külföldre szorításával már-már felszámolt a Történelem. Olyan örökség jelenik meg ebben a munkában, amelyet nemcsak vállalni lehet, de amelynek sok mozzanatát vállalnunk is kéli, ha a zsidó-keresztény kultúra szellemiségének jegyében képzeljük el jövőnket: a gyűlölködésre és ellenségképre épülő ideológiák hamis konstrukcióiból jel-felbukkanó elemek kísértet járása nélkül... Vissza