»Szelíd erő« Lengyelországban

Előszó

Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy engem választottak e kötet előszóírójának. Nem vagyok a katolikus bölcsészet, teológia, etika beavatott ismerője, művelője, s nehéz eldöntenem, vajon e felkéréssel a valódi magyarság- és lengyelségkép bemutatásáért igyekvőt, az elmúlt évtizedek ordas politikájának kölcsönös ferdítései ellen munkálkodó „Lengyelországba szakadt hazánkfiát", a hívő homo politicust vagy a Magyar Köztársaság immáron negyedik éve Varsóban tevékenykedő nagykövetét tisztelték meg. Szeretném és merem hinni, hogy az ajánlat megtételekor mindhárom tényező figyelembe vétetett.
Szinte banális emlékeztetni arra, hogy az immáron 1100 éve épülő, gazdagodó magyar-lengyel történelmi kapcsolatrendszer, amit tiszta szívvel nevezhetünk hagyományos barátságnak is, a nyugati kereszténységhez való tartozásunkban gyökerezik. Bizonyára akadnak a XX. század végén olyanok, akik megmosolyogják a barátság ilyetén emlegetését. Hadd emlékeztessek itt arra, ami Jan Dlugosz krónikájának második kötetében „Az Úr 997. esztendeje" címszó alatt, legendákba nyúló híradásként szerepel. A feljegyzés szerint Szilveszter pápa, midőn fogadta a Rómába érkező magyar és lengyel követeket, „felszólította őket, hogy őrizzék meg a rokoni és szomszédi kötelékkel megerősített oszthatatlan békét és szeretetet, amelyet semmi szín alatt és semmilyen okból megsérteniök nem szabad". Látnivaló: a lekicsinylő mosolyok mögött történelmi tudatlanság, megalapozatlan fensőbbség, üres és felelőtlen impertinencia rejtőzik, hiszen a tények azt mutatják, hogy népeink szívükön viselték a legendás pápai intelmeket, és jól vizsgáztak az elmúlt évszázadok során, amikor is az egymást követő korszakokban - a dinasztikus kapcsolatokból a „kereszténység védőbástyáin" tanúsított kiálláson át, a szabadságharcokban, a második világháború iszonytató évei alatt, sőt, egészen 1956-ig, vagy még tovább, a lengyel Szolidaritás és a magyar ellenzék küzdelméig - új és új tartalommal töltötték ki a hagyományos barátság fogalmát. Vissza