Eger (aláírt és dedikált példány)

Előszó

Szálljon föl az éles szemű sólyom hajnali fényben "az ország tetejéről", a Kékes ormáról, tegyen tág ívű kört észak felé, azután forduljon egyenest déli irányba. Tárja ki szárnyát, s ereszkedjen alá a Mátra oldalán lesikló északi széllel, mindig csak éppen a fák csúcsa fölött. Húsz és még néhány kilométert ha megtesz így, akár moccanatlan vitorlázva erős evezőtollain, magasságából kilencszáz és még tizenöt-húsz métert máris elveszít. S alatta már a Kárpát-medence közepét kitöltő, majdnem asztalsima Alföld, gazdag szántóival, szikes pusztáival, amely nincsen száz méterrel magasabban sem a tengerszintnél.
Mit lát a sólyom repülés közben? Mit lát a kerecsensólyom - hogy most pontosabban is megnevezzük őt, a magyarság hajdani totemállatát, ősi eredetmondáink szent, nemző madarát - miközben vadon erdők, szőlőtermő lankák, sík legelők, vizenyős patakparti rétek fölött elhúzva, eléri az Alföld peremét, és tovaszáll, innen már délkeletnek, félig szemben a Nappal?
Heves megye: metszet az országból. Ámbár nagyságra s lakosságra tizenkilenc megyénk alsó harmadába-felébe tartozik, szinte mindenből jut ide, amit a természet e kis országnak juttatott, az idő meghagyott.
Övé majdnem a teljes Mátra hegység, csak a szegélyéből enged át valamit a rokon nógrádi atyafiaknak; az alig kevésbé fölmagasló és talán még vadregényesebb Bükk hegységnek úgy az egyharmada, az viszont a javából; közöttük s tőlük északra és nyugatra szelídarcú, sovány talajú, vegyes vegetációjú dombság; a Mátra déli és keleti lejtőjén a gyöngyösi, a Bükk déli és délnyugati szoknyaszegélyén az egri borvidék; és az övé lent, délre futó erek, patakok, folyócskák mentén jókora termő síkság, lábnál a Tiszáig. Vissza