Előszó
Részlet a könyvből:
"Előző este szalonnát vacsoráztam, kenyér nélkül. A dolog kissé bizarr, elismerem, de oroszlánszelídítői érdemeimre hivatkozva állíthatom, hogy így történt.
Megyek haza este farkaséhesen. Nyitom ki a szekrényemet, nyúlok fel a polcra, csak az üres papírt találja a kezem, a kenyér nincs sehol. Hol a kenyerem, tegnap még ott volt. Nézek be a keménygallérok alá, hátha ott van, ott sincs a kenyér. Hova lett? Persze, most jut eszembe, reggel megettem az utolsó falatig. Kiszaladok, mondom, veszek a Ráday-utcában egy félkilót, barnát, vagy rozsot, az olcsóbb. Nyúlok a pénztárcámért, kinyitom, üres. Milyen nap van máma? Vasárnap. Este hétóra. A Bakács-téri templom tornyában most harangozták el a hetet. Ha pénzem lenne, sem tudnék venni ma: az üzletek zárva vannak. Hogy leegyszerűsödik a dolog egyszerre! Pedig ugyancsak éhes vagyok, végiggyalogoltam a Dunapartot. Három óra hosszat magoltam ebéd után a római jogot, megfájdult a fejem, letettem a könyvet, na, elmegyek egy kicsit szellőzni, a vadgesztenyefák már kezdenek sárgulni a budai oldalon, azt az utat szeretem legjobban, kimentem a Margitszigetig meg vissza s mire hazaértem, alig álltam a lábamon az éhségtől.
Szétnézek magam körül azzal a pillantással, hogy hol egy darab kenyér. Öt ágy a szobámban, csupa szürkepokrócos vaságy, mint a kaszárnyában. Az ágyak fejénél éjjeliszekrények, fenyőfából, de olyan rozogák, hogy ha az ember hozzájuk ér, már elesnek. A lakótársak jóbarátaim, két bölcsész, két jogász, elsőéves, másodéves, ahogy jön. Egyik sincs itthon éppen, futballmeccsen vannak, vagy moziban. Úgy élünk, mint a testvérek. Ők sem tennének mást az én helyemben, sokszor adtam nekik én is, amikor nekem volt. Házkutatást tartok a portájukon egy darab menzakenyér után. Találok tintaceruzát meg zsiletkést, de kenyeret, egy falatot sem. Végigkutatom az ablakokat. Végre lelek egy darabka fehér sósszalonnát. Nem részletezem tovább: akkor este szalonnát vacsoráztam kenyér nélkül, adj Isten egészségemre. De gondolom, ez így nem mehet tovább."
Vissza