Szekérsirató

Előszó

Olyan kötetet akartunk Vencsellei István fotóművész barátommal a szó és a kép mintegy kiegészíti egymást. Témája: a letűnt paraszti világ, a szétrombolt tanyák, az "egyszer volt" és ma már jobbára csak emlékeinkben élő emberek. A visszahozhatatlan múlt, ami nélkül nincs jelen és még kevésbé értendő. Ha akarjuk, ha nem, bennünk van, magunkban hordozzuk, fájóan, bús nehezékeként a lelkünket. És ha olykor rohanó autónkból kitekintve, magányosan döcögő szekéren akad meg a pillantásunk, elszorul a szívünk, mert mintha a gyermekkorunkkal találnánk magunkat szemközt. És ez a jelképpé növelt szekér cipelné utánunk mindazt,amit hátrahagyni véltünk, de elfeledni mégsem tudjuk, mert nélküle a jelenünk "száradna" ki, mint a fa, melynek elmetszik a gyökereit.
Ebben a kötetben a novellákat nem illusztrálják a képek és a képeket sem a novellák. Csak hangulatukban illeszkednek egymáshoz és erősítik egyik a másikat. A képek vizuálisan próbálják visszaadni azt, amit a novellák gondolatig, érzelmileg. Egy témakör megközelítése két síkban: fotókon, és prózában. Rendhagyó vállalkozása annyiban, hogyha készült is már ilyen, ott a szöveg szervesen egy adott képhez társult, amíg itt egyik sem "illusztrálja" a másikat. De reményünk szerint az írások elolvasása után és vele együtt a képeket megtekintve, talán mégis teljesebb élményt kap az Olvasó. Mert ami prózában nem fejezhető ki, azt a képek mutatják meg és a képek szótlan mozdulatlanságra ítélt emberei, élővé mozdulhatnak a prózában. Vissza