Róka fogná puskát

Előszó

Életemben két dolog éltetett. Az első felében az éneklés, a másodikban az írás.
Annak ellenére, hogy a sors egészség területén engem sem kényeztetett el, sohasem hagyott magamra játékos kedvem.
A keserves időszakok gödréből, mindig ez rángatott ki.
A Brassó környékén nevelkedett anyám meséi virtuálisan kápráztattak el. Láttam magam előtt a magas hegyeket, - annak ellenére, hogy az Alföldön születtem és éltem - erdőkben az égig érő fákat, a vad állatokat.
Egy hihetetlen mesevilág munkálkodott bennem, amihez később félve nyúltam. Pedig az iskolában úgymond „jó magyaros" voltam. Meséim még ott lapulnak a fiókban, mert egy szomorú esemény kapcsán megindult fejemben a rímekben gondolkodás.
Első verseimben - mik még előkészítetlenek a kiadásra - túlnyomó részt az élet megrázó élményeit dolgoztam fel. Olyanokat - amit merek remélni - mások érdeklődésére is számot tartanak. Annál is inkább, mert létező személyekkel is kapcsolatos.
Persze vannak vidám, nevettető, humoros és természeti témájú verseim. De mindenképpen lírikus hangvételű és egyben epikus formájú.
Olyanok mint egy-egy mese, holott valóságos történetek.
Jelenlegi könyvvel a gyerekek előtt szeretnék tisztelegni. Számítok a fogékonyságukra, nagy csodálkozó szemekre és kíváncsiságukra.
Egészen kicsiktől a kamaszokig. Emlékezve a saját gyerekkoromra, mikor is faltam a betűket.
Mulatságos módon, hamarabb tanultam meg olvasni, mint írni.
Sokáig én is paplan alatt zseblámpával világítva olvastam át az éjszakákat. Nem tudtam betelni a könyvekkel.
Eleiben több pályázaton eredményt értem el, amit nem vettem komolyan. Aztán egyre romló egészségi állapotom miatt úgy éreztem magam, mint akinek elfogyott az út a talpa alatt. Ekkor fordultam komolyabban az írás felé.
Izgalmat, csodálatos érzést s egyben megnyugvást is jelentett.
A vers-megrendelést nem szeretem, bár szükség esetén teljesítem. De nem izgat. Ha jön az ihletés, éjszaka a sötétben is lejegyzem a rámtelepedett gondolatokat, mert tudom, hogy egy jóízűt dolgozhatok rajta napokig.
Az ÉLET mindig tartogat számunkra valami csodálatosat, valami újat, csak észre kell venni.
Úgy lettünk megteremtve, hogy mindenkinek van valamilyen értéke és feladata.
A Sors mindenki elé kitűzött egy célt, csak fel kell ismernünk. Nem biztos, hogy mindenki egyformán ítéli meg. Sőt! Biztos soknak nem tetszik, nem sikerül az érdeklődését felkelteni.
De ez nem baj.
Csak higgyünk magunkban.
Ez az igazi gyógyító erő. Vissza