Horgászom, tehát vagyok

Előszó

Részlet a könyvből:

Hitvallás

A hókony sárguló nádfala mögül éppen most kell fel a nap. Vízre vetődő sugarainak tükröződése furcsa táncot jár a szobám falán, mintha apró lángocskák lobognának rajta. A zsémbes szárcsák örökös sivalkodása, a vadkacsák hápogása már pirkadat óta jelzi az újra éledő napot. A stég melletti hatalmas szomorúfűz alatt türelmesen vár a csónakom. Míg újra elindulunk, talán a sok közös élmény visszaidézésével múlatja az időt. De most nem megyek horgászni, inkább próbálom megfogalmazni, mit is jelent számomra igazából ez a szenvedély. Olyan mélyen és természetesen belém gyökerezett, hogy már túlontúl magától értetődő, ezért is olyan nehéz meghatározni. Olyan kérdés ez, mint például, hogy miért szeretjük a gyermekeinket. Lehetne itt leírnom szebbnél szebb természeti képeket, vagy a megakasztott hallal történő izgalmas küzdelmet, a jól sikerült halászlé minden éteket felülmúló fenséges ízét és még ezernyi összetevőjét a pecának, melyek mind-mind valóban a horgászat rabjává képesek tenni az embert, de nálam valami többről van szó. Az egész életem a horgászat körül forgott, forog és remélem, fog forogni. Hál' istennek, több mint ötven éve, hogy rabul ejtett ez a szenvedély és befolyásolja szinte valamennyi döntésemet. A sorsom egy kanyargós folyó, melyen több-kevesebb sikerrel evezgetek, de a ladikból mindig kilóg a pecabot. Jóval több ez, mint halfogási láz, igazából ürügy az örökké sóvárgott szabadságra és menedék, ha csónakom zátonyra fut, vagy viharba kerül. Ezért olyan fontos számomra a peca, nélküle nem lehet élnem, vagy legalábbis nem érdemes. A fentiek bizonyságául következzenek a további sorok... Vissza