Előszó
A színpad minden nagy alakjáról - legyen az drámai színész vagy operaénekes - elmondhatjuk: teljesne feladja egyéniségét és átalakul a játszott vagy énekelt figurává. Enélkül a metamorfózis nélkül elképzelhetetlen az igazi színjátszás, az igazi operaéneklés. Hiszen nemcsak annak a régi színházi mondásnak van igaza, hogy "este hétkor megszűnik a protekció", hanem az is bizonyos, hogy este hétkor X. Y., Z-ben itt és itt lakó, foglalkozására nézve színművész vagy operaénekes eltűnik a világból, átadva helyét Hamletnak, Stuart Máriának, II. Fülöp királynak vagy Brabanti Elzának.
Közhely, ám ez adja a legfontosabb alapot a színpadi teljesítmény kritikai megítéléséhez. Az viszont már sokkal bonyolultabb feladat, hogy kielemezzük, mi jellemzi egy-egy nagy színész vagy énekes alakítását ezen az általánosnak mondható "nagyságmutatón" felül. Tehát - s a következőkben csak látszólag kerülünk ellentétbe az előbb mondottakkal - miben rejlik egy-egy nagy művész alakításának egyéni jellege, miben más, miben új és miben egyszeri.
E kis könyv célja, hogy az újabb magyar operaművészet talán legnagyobb alakjának, Székely Mihálynak életútját végigkísérve és alakításait a szó, a zene és a kép segítségével elemezve, feleletet kíséreljen adni erre a kérdésre.
Elöljáróban, Székely Mihály emberi és művészi alakjának felidézésére hadd álljon itt egy kis történet. Tulajdonképpen nem is történet, csak egy kolléga élesszemű megfigyelése, amelyben azonban szinte minden benne foglaltatik. "Ha Székely belépett a színházba - próbára vagy előadásra jövet -, s az öltözők felé menve a színpadon vitt az útja keresztül, mindig levette a kalapját. Az ő számára a színpad más világ volt; nem munkahely, hanem a művészet temploma."
Vissza