Előszó
A magyar, amikor múltja felé fordul, nemcsak emlékezni akar, hanem tanulni is. A magyar múlt: vissza-térő múlt. Helyzetei és példái tanulságosak a jelenben is, eszméltetők s helyes tettekre indítók. Mikor a múltba nézünk, nem azért tesszük, mintha félnénk a jelentől, s nem azért, mintha nem tudnánk, hogy a fiatal nép a jövőt akarja elsősorban s programot vár, nem csak emlékezést. Ha mi mégis emlékezünk, azért van csupán, hogy helyesebb utat találhassunk a jövőnek, és múlttal nemesíthessük a jelent.
Mit lehetne várni az olyan nemzettől, mely elfelejtkezik nagyjairól és vértanúiról? Mit lehetne várni az olyan néptől, mely elfeledkezik azokról, akik számára az életet megőrizték és magyarabbá, gazdagabbá tették? Mit lehetne várni az olyan fiútól, aki hálátlan az örökhagyó apával szemben?
Az olyan nemzet, amely megtagadja a hagyományt, elveszti a jövőt. Nagy erő van az ősök csontjaiban és a holtak írásaiban, sok tanulság és sok tanítás. Az évtized fordulóján, annyi évszázad harcai után figyelmeztetünk, hogy nem lehet igazán jó ítélete a magyar jövőről annak, aki nem ismeri a magyar múltat, aki a történelemből és az irodalomból semmit sem tud, vagy keveset ismer.
Ezért megidézzük a halottakat, megmutatjuk az ősöket, és az emlékezés áhítatát akarjuk felkelteni a kortársakban. Nézzetek vissza a múltba, hogy jó magyarjai lehessetek a jelennek és a jó jövőnek lehessetek bölcs munkásai. Ne a szelek szárnyán szálló éretlen s idegen eszmékből tanuljatok, mert azok sokszor szó útján való támadások a magyarság ellen, hanem a régi magyarok nemes szavaiból. S a régiek példáiból. Ne múljon el nap, hogy ne emlékezzetek a régiekre, mert ez az emlékezés a legjobb kovásza a nagyobb jövendőnek. Csak akkor, ha ezt tesszük, érdemlünk meg egy nemesebb kort, s győzelmet a veszélyeken. S a múltat ne a magunk vigasztalására hozzuk, hanem magunk eszméltetésére, s ne a legfényesebb, hanem a legjellemzőbb pillanataiban. Tanuljunk ezekből.
Vissza