Előszó
Mint ismeretes, az utóbbi években egyéb gasztronómiai kiadványaim mellett hagyományőrző receptfüzeteket és szakácskönyveket jelentettem meg a Székely Ízek Sorozat-ban. Könyveimmel elsősorban azokat a háziasszonyokat, profi vendéglátósokat, hobbiszakácsokat és szakértő ínyenceket céloztam meg akik értékelik a régi székely-magyar konyha fogásait, és egyben az őseinktől örökölt gasztronómiai hagyaték pártfogói, védelmezői.
Ebben az Istentől elrugaszkodott, amerikanizmusokkal és nyugateuropaizmusoktól megfertőzött világban egyre nehezebb megőrizni hagyományos ételeinket és ehhez kapcsolódó étkezési szokásainkat. Az öregek kihalásával a régi receptek is lassan feledésbe merülnek. A mai fiatalok modernizálódnak, uniformizálódnak, és amerikai mintára nagy hévvel próbálják megtalálni önmagukat a nyugati giccsel, értéktelen kacattal elárasztott fogyasztói társadalomban.
A mai hajtós, pénzkergetős világban egyre nagyobb teret hódítanak a gyorséttermek, ahol szív és lélek nélküli gépemberek csomagolják a gépek által, mélyhűtött alapanyagokból készített, mesterséges szín- és aromajavítókkal felturbózott ételeket, amelyeket különféle porokból összekutyult szószokkal öntenek le, és műitalokkal kínálnak a reklámoktól agyamosott nagyközönségnek.
Szeretném, ha háttérbe szorulna a gyorsetetőkben és a zabálókockákban ránkerőltetett antigasztronómia, ha az emberek ismét igényesebbek lennének önmagukkal szemben és a hagyományos konyhaművészeten keresztül próbálnának visszatérni a gyökereikhez. Szeretném, ha nem nyugatról behozott, erőszakosan növesztett, orvosságokkal teletömött mű zöldséget, mű gyümölcsöt vagy állati húst fogyasztanának az emberek, hanem fontosnak tartanák ismét felfedezni a nagyanyáinkról ránkmaradt kitűnő és változatos ételekben bővelkedő, ám jobb sorsra érdemes hazai gasztronómiát. Ennyit az előzményekről. A testi táplálék mellett azért szükségesnek tartom a szellemi táplálékot is, aminek ugyanolyan fontos a minősége, mint a mennyisége.
Vissza