Tanulmányok Budapest múltjából XXIII.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Közép-Európa gazdasági súlypontjai és politikai erővonalai már a 14. század második felében világosan kirajzolódtak. A bennünket itt foglalkoztató korszak Zsigmond királyságának ideje, aki fia volt IV. Károly német-római császárnak, a Luxemburgi dinasztia kiemelkedő tagjának. A korszak egyik legfontosabb kereskedelmi tényezője pedig Velence volt, az adriai köztársaság fővárosa. A város önmagában is Itália egyik legnagyobb agglomerációja volt; százezer lakosával felülmúlta minden vetélytársát, beleértve Milánót és Genovát. IV. Károly szerencsés törekvése volt, hogy bátorította a kereskedelmet Velencével; ebből a célból Prágában külön házat építtetett a velencei kereskedők számára, kereste a módokat oda vonzásukra: óvta tehát a velenceiek útjainak biztonságát és ami a legnagyobb vonóerő volt, engedélyezte az arany és az ezüst kivitelét országából. Ezek fejében a cseh kereskedők ugyancsak szabad utat kaptak Velence felé, csakhogy az erőviszonyok gazdasági síkon nem voltak egyenlőek és így az ellentétel kevésbé volt jelentős. Az azonban vitathatatlan, mindezek a rendszabályok olyan törekvést céloztak és egyengettek, hogy a Földközi-tenger melléki és a szárazföldi kereskedelem természetes módon kibontakozó forgalmi útjait összekapcsolják, jobban kihasználják, azok megélénküljenek. A császár nagy tervei igen reális elemmel számoltak, tudniillik a városi központok növekvő forgalmával. Ez pedig nem szorítkozott a Luxemburgi uralkodó német és cseh területeire, hanem azok szomszédságában is megmutatkozott. Ennek bizonyítéka egy olyan kereskedelmi kiváltság, amelyet 1367-ben Nagyszeben polgárainak adott I. Lajos, Magyarország Anjou-házból való királya. Az említett erdélyi város kiváltságolt kereskedelmi irányai Bécs, Prága, Zára és Velence városokkal voltak megjelölve. Ez szélesebb értelemben is megmaradt Lajos uralma végén és utódai alatt, mivel 1381 és 1400 között kifejezetten jó volt a velencei-magyar viszony." Vissza