Előszó
1903-ban született; iskoláit Budapesten végezte, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe ment az emigránsokkal, néhány hónapot ott töltött. A húszas években bankhivatalnok, kereskedelmi levelező, könyvelő volt. 1926-ban Párizsba utazott egy esztendőre, a Társadalomtudományok Főiskoláját látogatta, József Attilával együtt. Írói munkássága 1929-ben kezdődött. Novelláit a Népszava, a Pesti Napló, a Nyugat közölték - ismeretterjesztő cikkeket, tanulmányokat is írt képes hetilapokba.
A felszabadulás előtt művészete nem kapott elegendő teret. A harcos és mindvégig következetes baloldali írók csoportjához tartozott, amellett művei semmi hízelgőt nem nyújtottak a polgári közönségnek, úgyhogy a nyilvánosságért a háború felé közeledve, mindjobban meg kellett küzdenie. Két regényt írt a harmincas években, mindkettő a magyar munkásnyomort ábrázolja éles vonásokkal, nyers színekkel, de csak az egyik jelent meg akkor nyomtatásban - az Ártatlanok. Írói helyzetét jellemzi, hogy a testes kötetért mindössze százhúsz pengő tiszteletdíjat kapott. Másik regénye, A legsoványabb tehén esztendeje, tizenhat évig hevert kéziratban. 1944-ben Dachauba deportálták, ott érte meg a fasizmus összeomlását. Súlyos beteg volt, az amerikai övzegyet egyik szanatóriumában ápolták több mint egy esztendeig. Időközben itthon halálhíre kelt, és A legsoványabb tehén esztendejét Sándor Kálmán hátrahagyott műveként rendezték sajtó alá. 1946 őszén - még "posztumusz"művének a megjelenése előtt - tért haza Budapestre, és hamarosan bekapcsolódott az újjászülető irodalmi életbe.
Tanulmányait és kritikai írásait a demokratikus folyóiratok, a Fórum és a Csillag közölték. Még 1947-ben megjelent novelláinak a válogatott gyűjteménye is: A neandervölgyi főkönyvelő. A kötet darabjai igazságos szatírával örökítették meg a kispolgári élet sokféle fonákságát. Két év múlva készült el a maga nemében egyedülálló, szóelemző munkája, az Idegen szavak marxista magyarázatokkal. A kulturális igények gyors növekedése és az általános ideológiai művelődés nagyhasznú segédkönyvhöz jutott ebben a szótárban. 1949-ben a Tolvajok kertje nyitotta meg Sándor Kálmán új műveinek sorát. Témája és művészi hitele tekintetében ritka értékű regény ez. Olyasmit ábrázol benne az író, ami hozzátartozik a fasizmus korának tragikusan jellemző emberi jelenségeihez, és amiről a világirodalomban is kevés a maradandó tanúvallomás. A fasizmus borzalmait átélt emberi lélek eszmélését és újraszületését tárja fel a regény sok szereplővel, sok színnel, sokféle ritmusban, mégis a humánum egyetlen, összefoglaló látomásával. Más vonatkozásban is fontos regény ez Sándor Kálmán pályáján. Régebbi munkái nem mentesek az ún. weimari naturalizmus sítlusjegyeitől - a Horthy-korzsak levegőtlensége, a szűkös nyilvánosság és külföldi hatások magyarázzák régebbi nyers színeit, szélsőséges formai megoldásait. A Tolvajok kertjé-ben erőteljes realizmussá tisztult Sándor Kálmán elbeszélő művészete. Különös módon, de nem érthetetlenül, épp az embertelenül szörnyű élmények kifejezése érlelte meg benne a túlzásoktól, nyers hatásoktól tartózkodó, fegyelmezett és sűrített realizmus igényét. A továbbiakban ez az igény csak növekedett - drámai sűrűsége hozott létre Sándor Kálmán következő regényében, utóbb pedig közvetlenül a dráma formáját öltötte föl.
A Szégyenfa 1951-ben jelent meg először. Valójában egy tervezett regénytrilógia első kötete, de önmagában is kerek és lezárt mű. Négy nap története mindössze, de ez a négy nap a történelmi tragédiák roppant feszültségével teljes. 1919. augusztus 3-án összeomlott a Magyar Tanácsköztársaság. Az ún. Szakszervezeti Kormány lefegyverzi a forradalmat, meghunyászkodva mindent előkészít a restaurációra, és augusztus 6-án, szégyenletes komédia keretében, megbukik. Ez a nap már az ugrásra kész ellenforradalomé. A tragédia bekövetkezett - a fiatal munkáshatalom földjén újra felülkerekedett a lakkcsizmás, lovaglópálcás úri Magyarország. A regénynek nem csupán az anyaga és a felépítése - a teljessége is a nagyszabású történelmi drámáké. A különböző rendű és rangú szereplők nagy seregén mérhetjük az összeomlás társadalmi hatását, és a szereplők csoportjai együtt - világosan kitetszik ez a regény végére - létrehozzák kitűnő ökonómiával az adott pillanat hiteles társadalmi körképét. A bosszúszomjas, zsákmányra éhes ellenforradalom árnyéka sötétíti el a képet, alatta tehetetlen és gyámoltalan, gyáva vagy közönyös emberek kavarognak, és olyanok is, akik porszemnyi sorsukkal meg sem érzik az események súlyát, de van egy csapat, az állhatatosoké, a névtelen hősöké, a képen eltűnőben is ők uralkodnak. Ez a regény summája. Sándor Kálmán a csatavesztés legsúlyosabb pillanatában mutatta meg, hogy az elnyomottak harcát elveszíteni nem lehet. A regény értékeihez tartozik, túl a művészieken, tárgyi-történeti megbízhatósága. Az 1919 augusztusi katasztrófa politikai eseményei - a Szakszervezeti Kormány regnálása és a Csilléry-puccs története -, még azok előtt is ismeretlenek általában, akik már felnőtten élték át, az újabb nemzedékek pedig a neveket is alig hallották. Sándor Kálmán a regényírás művészi elveit kitűnően párosította e tekintetben a történeti alapossággal - az olvasó így a történelem rejtett mozzanatait és hitelesen ismeri meg a regényből.
Vissza