Előszó
Részlet:
" Te ásítottál oly nagyot, Clementine?
Senki sem felelt.
A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos selyem kaftában, fején gyapot hálósüveggel, lábain meleg...
Tovább
Előszó
Részlet:
" Te ásítottál oly nagyot, Clementine?
Senki sem felelt.
A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos selyem kaftában, fején gyapot hálósüveggel, lábain meleg posztó-harisnyák, kezein brilliantos, turquoisos, rubinos gyűrűk; úgy fekszik hanyatt az atlasz ottománon, arcza olyan cserfakó, mint a múmiáké, egyik ráncz a másikat éri rajta, száraz sovány keselyűorra, bozontos őszsárga szemöldökei s kiülő nagy fekete szemei, miket érzékeny szempillák takargatnak, kevés megnyerőt kölcsönöznek arczának.
- Nos? senki sem felel?- ki ásított oly hangosan a hátam mögött?- kérdi újra, bosszantólag az orrán keresztül hangoztatva a szót. Senki sem felel?
Persze, hogy senki sem felel.
Pedig vannak a szobában elegen. Ott ül a kandalló előtt, egy harmincz-harminczöt év körüli fiatal asszony, épen olyan erősen jellemzett keselyűorral, olyan felhúzott magas szemöldökkel, minők az őreg úréi, csakhogy az ő arcza még piros, meglehet, hogy nem is a természet kedvéből piros, és szemöldökei feketék, hanem vékony ajkai tökéletesen úgy vannak összeszorítva, mint az öreg úréi, mikor hallgat."
Vissza