Előszó
Részlet a könyvből:
- Te ásítottál oly nagyot, Clementine?
Senki sem felelt.
A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos selyem kaftánban, fején gyapot hálósüveggel, lábain...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
- Te ásítottál oly nagyot, Clementine?
Senki sem felelt.
A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos selyem kaftánban, fején gyapot hálósüveggel, lábain meleg posztó-harisnyák, kezein brilliántos, turquisos, rubinos gyűrűk; úgy fekszik hanyatt az atlasz ottománon, arcza olyan cserfakó, mint a mumiáké, egyik ráncz a másikat éri rajta; száraz, sovány keselyűorra, bozontos őszsárga szemöldökei s kiülő nagy fekete szemei, miket érzékeny szempillák akargatnak, kevés megnyerőt kölcsönöznek arczának.
- Nos? senki sem felel? ki ásított oly hangosan a hátam mögött? kérdi újra bosszantólag az orrán keresztül hangoztatva a szót. Senki sem felel?
Persze, hogy senki sem felel.
Pedig vannak a szobában elegen. Ott ül a kandalló előtt egy harmincz harminczöt év körüli fiatal asszony, épen olyan erősen jellemzett keselyű orral, olyan felhúzott magas szemöldökkel, minők az öreg úréi, csakhogy az ő arcza még piros, meglehet, hogy nem is a természet kedvéből piros, és szemöldökei feketék, hanem vékony ajkai tökéletesen úgy vannak összeszorítva, mint az öreg úréi, mikor hallgat. A delnő passiencet játszik.
Vissza