Előszó
Részlet a könyvből:
A hegyoldalt nagy lombos tölgyfák fedték. A század nyugodtan heverészett az áldott pihenőn, a szép lombok alatt. Olyan zöld volt a falevél, annyira üde, mint a frissen...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A hegyoldalt nagy lombos tölgyfák fedték. A század nyugodtan heverészett az áldott pihenőn, a szép lombok alatt. Olyan zöld volt a falevél, annyira üde, mint a frissen kibontott zászlók.
Az ágyúdörgés egyre hallatszott. Gépfegyverek dolgoztak szakadatlanul, szegény horvátoknak melegük lehet odaát a jobbfelőli hegyben. A század minden legénye megnyugodva tudta, hogy az állásukat nem fedezték fel az oroszok, akik most észrevéve, hogy nagyon előretolt s fáradt csapatokkal állanak szemben, a nagy visszavonulást erős utósereggel fedezték, amely heves támadásba akart átmenni az üldözőkkel szemben.
De csak a horvátok állását ismerték s azt borzasztóan belőtték, az egész hegyoldalt.
A tisztek szakadatlanul tanácskoztak, igen aggasztotta őket, hogy hiányzik az összeköttetés a horvát ezreddel.
András egykedvűen hevert egy szép mohos szikla oldalán. Mióta szegény Fecske meghalt, azóta elvesztette a régi könnyű vérét, mindig egyforma komoly szemmel nézett a világba s halkan fütyörészett egy-egy otthoni nótát, mindig csak az otthoniakból, a legénykoriakat, soha sem a háborús nótákat. Ha valamelyik olyat kezdett, amit a gyakorlótéren tanultak, elfordította a fejét s szűkölni szeretett volna, mint a kutya.
A cigányt látta meg, vizet hozott a patakról. Most már csak ez az egy falujabeli volt.
Vissza