Szegedi Füzetek 1935. január-december

Előszó

A százéves Kalevala.
1935 február 28-án mult száz éve, hogy a Kalevala népköltési anyagának összegyűjtője és egybeillesztője, Lönnrot Illés, aláírta ez éposz első kiadásának előszavát.
A Kalevalában Lönnrot egy mindaddig ismeretlenül rejtőző, kibontatlanul és feltöretlenül lappangó néplelkületi réteget jelentett ki új kultúrát fakasztó televénynek, nemcsak egy ébredő nemzet, hanem az egész emberiség számára is. Ugyanazok a vonzóerők ragadták magukhoz, amelyeknek a magyar Vörösmarty is engedelmeskedett, midőn alig huszonötéves korában, magasfeszültségű ihletárammal telített lelkében vakító fénnyel indult meg a képzeletszikrák zuhataga Ügekről, a deli Álmosról s Álmosnak fiáról, a párducos Árpádról, valamint a honfoglaló vezér hadrontó népe hatalmáról.
Amint - a Kalevala világteremtő mithosza szerint - az őstengerből csodálatos utakon és módokon jött létre a szárazföld és a szárazföldek zsibongó élete, úgy emelkedett ki, most egy évszázada, a felfuvalkodott szláv és az önmagával eltelt germán kultúrális és birodalmi fennsőbbségek világtengeréből új kultúra, új művészi stílus, eljövendő állami élet gránittalpazata, amely a finnséghez rögzítődött, akárcsak a gyöngyszem a kagylóhoz. A finn életről, északi testvéreink gondolat- és érzésvilágáról ma sincs hűbb, s költői szemléltető módozatai ellenére is valószerűbb képünk, mint az, amelyet Vikár Béla ragyogó Kalevala-fordítása alapján szerezhetünk. A művészet és az élet könyve a Kalevala, melynek művészi értékét csak fokozza, hogy szemkápráztató kulisszáit a lángeszű Akseli Gállén-Kallela festette meg, s fülünkben fel-felzsongó szimfóniáit Sibelius szerzette.
A Kalevala egy ethnikus gyökérzetű szellemi élet munkatervét ömlő bőséggel szabta meg egy évszázadra, sőt bizonyára még azon is túl.
Virányi Elemér Vissza